Múlt héten jöttem haza San Franciscóból. Nem okozott katarzist. Nem hiányzik. Itt jó.
A zöldkártyámat visszaadom. Ha nem, elveszik, mert nem demonstrálom, hogy kint akarok élni. Ami azért van, mert nem akarok kint élni, gyereket nevelni, megöregedni, meghalni. Hanem itt akarom mindezt.
(Azért country xmas rádiót hallgatok épp.) (more…)
A magam által választott csend, mármint itt a blogon, elgondolkodtat. Azért nem írok sokkal többet, úgy mint régen, mert az életem nem olyan érdekes a többieknek, akik olvasnának, mondom mindig, mikor kérdeznek itt-ott, és az igazat megvallva egyre ritkábban kérdeznek, gondolom, egyetértenek velem ők is.
De aztán most elgondolkodtam, mi is az igazság. Mert a régi időkben is a hétköznapokat írtam meg, akarom mondani akkor megírtam a hétköznapokat, is, nem paráztam egy percig sem, érdekel-e bárkit. De ha ugyanezt most próbálnám meg, minden tudományom csődöt mondana, és nem azért, mert Magyarországon élni eseménytelen dolog volna. Nem?
Tegyünk egy próbát. Elvégre ha a Bächer egész könyvet írhat az újlipótvárosi fröccsözéseiről, vazeg, akkor én is megírhatom, ami velem történik, még ha nem szerepelnek benne nagy amerikai autók meg irreleváns politikusok, valamint egy deci sós víz sem. Hátha érdekel másokat is.
Vegyük például a szombat reggelemet. (more…)
OK, bocs, hogy nem írtam, esküszök, tökre bocs. Az van, hogy az új munkahelyem, a Népszabóság betett a szabadidőmnek, valamint bekövetkezett az, amitől kicsit tartottam hazajőve: hogy a mondókámat én magam tartom majd unalmasnak. Belekezdtem ebbe-abba, de valamiért úgy gondoltam, minek az, ki nem szarja le. Nem depresszió, nem önmegvalósítási válság, hanem egyszerűen nem látok magam körül túl sok írásra inspiráló dolgot, mármint a blog keretei között.
Önelemzés vége. (more…)
Na lássuk ezt a Balkán dolgot. Még amerikai vonatkozása is lesz. Az alaptétel, mint az előző bejegyzésben mondtam: Magyarország balkáni ország, balkán van itt, de ez csak tény, nem minősítés. Vagy ha mégis, nem csak negatív.
Néhány évvel ezelőttig én tiltakoztam volna a legjobban, ha valaki lebalkánozza Magyarországot. (more…)
Az egyik volt munkahelyemen, a Dow Jones-nal ulok, a hatodik emeleti ablakbol a Deak teret es a Varoshazat latni. Kisegitek epp, egy cikk erejeig, es amig a londoni szerkesztokre varok, hogy visszahivjanak, megnezem a varos szivet felulrol. A varos sziveben esore all, jelentem, dugo van az Astoria fele, es ugy zug a nyomtato, hogy a forgalom nem is hallatszik tole.
(A kepet, ahol van Bazarsor, nincs dugo es sut a nap, loptam, bevallom.)
Kísérleti verzióban, de szerintem élvezhetően, beindult a Diavetítő szolgáltatás. Elérhető a felső lécben a linkről. Lesznek továbbra is illusztratív és letölthető fotók és kisebb sorozatok, de ha valamiről sok a fotó, akkor azokat inkább így teszem közszemlére mostantól. Egyszerűbb, szebb, és modern, mint Andy Warhol.
Pesten éppen, villámlátogatás. Akit nem láttam, attól bocsesz, tényleg csak pár nap volt, család, karácsony, miegymás. Hamarosan megint ott, lesz is miről írni, írok is, mondom, hamarosan. Addig is mindenkinek BUÉK.
Igy dolgozom. Fulemben zene, mogottem iroda, es sugarzok, mint egy raklap plutonium. Ha ti lennetek a szamitogepem, ezt latnatok nap mint nap. Most eppen pentek, ugyhogy holnap-holnaputan orkodjon helyettem a masom.
Kész. Én még ilyen keményen életemben nem dolgoztam. Nem, ez azért nem igaz, de ilyen sokat, ilyen motiváltan, ráadásul egyetlen cikken, hát abban még sosem volt részem. A harmincadik nagyinterjú magasságában járok, a potenciális kontaktok Excel-listája szerintem meghaladta az ötszázat (egyáltalán nem túlzok), kivettem a könyvtárból 31 könyvet, letöltöttem több tucat tanulmányt, vagy száz cikket, megírtam egymillió emailt, zaklattam kismillió titkárnőt a főnök holléte felől érdeklődve, megszerveztem egy tíznapos túrát Washingtonba októberre, és jön még kettő, egy New Yorkba, egy meg Atlantába… Mondjam még? (more…)
Itthon. Azt meg tudjatok, milyen. Ugyhogy arrol nem blogolok. Irhatnek persze arrol a csakorol, akivel ma a hatos villamoson beszelgettem 4 megallon at. Mikor a tomeg nem akart az ajtobol beljebb huzodni, csak en huzodtam beljebb, elkezdett nekem beszelni, hogy tudniillik mekkora fasz mindenki, aki nem huzodik beljebb, mert itt mennyi hely van, es emiatt biztos MSZP-sek. Hogy igazabol francia tizenevesek voltak, az nem zavarta. Rohogtem egy jot, mire azt hitte, en is osztom a nezeteit, es elkezdett arrol sutyorogni, hogy meg kell buktatni a Gyurcsanyt, meg szeptember 17-en jon az evfordulos lazadas, a masodik ellen-szoci forradalom… Vegtelenul szorakoztato koma volt. De Denes baratom azt mondta, csak en szorakoztam jol, a magyarok ezen mar nem nevetnek. Mondom, inkabb nem is blogolok. Inkabb megyek is, kezdodik mindjart a Manu Chao. Hacsak dramai dolgok nem tortennek, augusztus vegen folytatom.
Ja, es gratulalok, kurva sokan bicikliznek mar, ket evvel ezelott kozel ennyien nem voltatok, baromi jo latni. Mondjuk a Sziget bejaratanal lehetne vagy 10,000 biciklinek parkolo, de mad jovore. Rajonnek ok is hamar.
Indulunk mindjárt a hegyekbe, hogy megkíséreljük, ami tavaly nem sikerült: a szilvesztert a Siera Nevadában. Most kicsit többet fektettünk a túrába bele, így előre. Egy éve elintéztem a dolgot egy telefonhívással a helyi motelbe, aztán mikor leesett huszonnégy óra alatt három méter hó, vagy mittomén, de rengeteg, akkor megint felhívtam a motelt, és közöltem, akkor mégsem mennénk, bocsesz. Idén viszont, ahogy mondtam, kicsengettünk fejenként 200 dollárt 3 éjszakáért egy helyi villában, valamint béreltünk egy SUV-ot, ami terepjárónak még kevés, de óriásinak óriási, négykerékhajtású és egy tankkal is a túlélés esélyével ütközik; ha esetleg fának megyünk vagy a hó alatt kell szilvesztereznünk, abból sem lesz túl nagy baj. (more…)
Szunnyad a stressz, teleraktuk a sarkot ezernyi csomaggal,
Zöld celofán szalagok tekerednek arany papirosra.
Csendes az utca, miként csend volt régebbi időkben,
Birtokvágy amikor nem húzott senkire gyeplőt. (more…)
Amerika akkor legrosszabb, mikor a meghitt zugaimat keresem. Olyan nekem itt még nincs. Üvöltve menekülne a lelkem időnként, keresi a sarkot, ahova elbújna, de minduntalan megtaszajtja valami, mint az idegenek a kisfiút, aki elveszett a strandon, és folyton a rossz törölközőre ül. (Kicsi koromban tényleg elvesztem a Palán, de meglettem hamar. Ott volt kerítés, meg hangosbemondó.) (more…)
Hazajöttem, nem volt itthon az asszony, akadt hát egy nyugodt pillanat, mikor leülhettem, és becsavarhattam a fa törzsébe az állványt. Karácsony van, vagy mi. Mindjárt. Még a mexikói rádión is karácsony megy, állandóan azt tolják, hogy szeretlek, kisszívem, Te Quiero Corazón. Persze máskor is állandóan azt tolják. Máskor bejön, most éppen nem volt hozzá kedvem. Hallgattam inkább egy riportműsort a legdemokratább republikánus szenátorról. Annyira az se érdekelt, de a fa tövének a csavargatásához pont jó volt. (more…)
Szoval azt allitottam mindenkinek, emigraltam, ugye?
Nagy lofaszt.
(Minden Kikötőben, 2005 December 15 .)
Ma vagyok itt egy éve. Az első hó napján szállingóztam el Budapestről. Hajnal volt, még sötét, mikor a Katona József utcában beszálltam apám Opeljébe, és kimentünk Ferihegyre. Nem nagyon tudta senki, mit mondjunk. Nem is volt mit mondani, igazából. Aztán ittunk egy 800 forintos kávét a reptéren, kicsit esetlenül megöleltük egymást, majd beoldalogtam a váróba. 14 óra és 9 időzóna után itt landoltam. Ha belegondolok, nem is volt olyan régen. Oszt mégis mennyi minden történt azóta. Feleségem van, állásom megint, és egy blogom is, 135 bejegyzéssel. (more…)
Mégsem veszünk lakást az oaklandi hegyekben. Több oka is van ennek, de a legfontosabb, hogy Barbara, a 200 kilós ingatlanszakértő kollégám javaslatára felkerestük a kiszemelt házat hétköznap éjnek évadján, és amit láttunk, attól befostunk, fröcsögve.
Odafelé az autópályán még minden rendben volt, de amint lefordultunk, egyből baljós érzés kerített hatalmába. Ahogyan a néptelen utcákon át kanyarogtunk a ház felé, egyre sötétebb lett a környék, nem fotonok, hanem baseballütők és automata fegyverek tekintetében. Ezt nem tudtuk, csak éreztük, de az ilyesmiben az ember ritkán csalatkozik. (more…)
Képzeljük Kerényi Imre szélsőjobbos sziszegését Torgyán József politikusi pátosza mögé, majd adjuk a keverékhez Fábry Sándor megállíthatatlan nyilvános nyomulását. Az így létrejött nagyhangú nácinak adjunk amerikai útlevelet, sokmilliós tábort, és már meg is kaptuk Bill O’Reilly-t. O’Reilly kolega (mert bármennyire sajnálatos a tény, újságíró ő is) nagyjából tíz éve uralja a jobboldali televíziózást a Fox News kötelékében. Rendszeresen ostorozza a baloldalt, kritikátlanul kezeli a Bush-kormányt, és hírhedt a bombasztikus, de buta kijelentései miatt. Az amerikaiak, lelkük rajta, rajonganak érte, és a nézettségi listák élén tartják, akármekkora ökörségeket beszél is.
Most azonban William túl messzire ment. (more…)
Nézegettünk kérókat Öböl-szerte tegnap is, meg ma is. A tegnapi mucsai harakiri után ma San Franciscót vettük célba, remélve, hogy ezúttal megtaláljuk a számításunkat. Hát lószart. A város (the City, ahogyan errefelé San Franciscót emlegetik, pont mint New Yorkot a keleti parton) olyan istentelenül tele van, hogy az árak a száni favázas kecókért is a csillagos eget nyaldossák, a téglaépítésű lakásokról nem is beszélve. Egy toronyházi, negyven négyzetméteres, két szobás yuppie-lakot ejtettünk csak útba (v.ö. Fight Club, 540 ezer dollár). A kívülről mutatós viktoriánusokról, amelyekkel San Francisco tele van, beszélni is alig érdemes: huzatos, rossz beosztású, lelketlen környékeken megbújó, vendégüldöző hullavermek voltak. (more…)
Vacillálunk, mint a metronóm, tik, tak, vegyünk házat vagy ne vegyünk? Ez a nagy kérdés mostanában, és otthonról teljesen ismeretlen paraméterek közé kényszerít. Budapesten a seggem alá raktak a szüleim egy lakást, ami miatt lehet utálni, de az most mellékszál. A lényeg: nem kellett soha azon gondolkodnom, hol fogok lakni. Tudtam, és kész. Hát most nem tudom. Nem csak úgy, ahogy külföldre utazáskor vagy kollégiumba költözéskor nem tudja az ember, hanem mélyen, komolyan, hosszú távon fingom sincs. Sőt, senki nem is fogja eldönteni helyettem, talán a csajomat kivéve, de az ő fejében is ugyanolyan káosz uralkodik, mint az enyémben. Van nagyjából ezer paraméter, amelyek alapján úgy egymillió életforma, anyagi megterhelés, lakcím és társadalmi helyzet között kell választanunk.
Hogy jutottunk ide? (more…)
