MINDEN KIKOTOBEN

A bankokról nyilván ezer bőrt lehúzott már a Homár, meg mindenki, ezt most mégis megírtam, egyrészt mert vérlázító, másrészt pedig mert tanulságos lehet sokaknak.

Az elkövető: Budapest Bank Autófinanszírozási Zrt. Az időpont: 2009 vége.

Autóhitelem volt a BB-nál. Több millió forint. Jó üzlet voltam nekik eleve, mert pontosan fizettem mindig, mindössze hét hónapot töltöttem az adósok között, majd a teljes összeg előtörlesztésével kiváltottam a hitelt és megszüntettem a szerződést.

Ez újabb 150 ezer forintomba került, de a Budapest Bank nem érte be ennyivel. (more…)

Amerika az utóbbi hetekben kicsit a múltjába nézett, és az a gyanúm (majd megerősítenek, vagy nem, akik onnan olvassák ezt), hogy nem töltötte el felhőtlen örömmel az amerikaiakat, amire jutottak.

A három fő esemény:

• Meghalt Michael Jackson.
• Meghalt Walter Cronkite.
• Megünnepelték a Holdra szállás 40. évfordulóját.

És ami összeköti őket: a televízió. (more…)

Kiszálltunk Ted Kapitány csónakjából, és körülnéztünk. A New Orleans melletti mocsárvilág fasza dolog, de egy két órás motorcsónakos túra bőven elég belőle. Úgyhogy mentünk tovább. Kocsiba be, Wal-Martba el. Az egy hipermarket, a Wal-Mart. Mégpedig a világ legnagyobb hipermarket-lánca. Sőt, a világ legnagyobb cége. Nyaraltunk, de ezen akkor is elgondolkodtam.

Csak ízelítőül: a Wal-Mart több mint 2 millió embert foglalkoztat, és ezzel a legnagyobb magánkézben lévő munkaadó a világon. Ha a közszolgáltató vállalatokat is beleszámoljuk, akkor is a negyedik legnépesebb cég, olyan államilag fenntartott óriások mögött, mint a brit egészségügy vagy az indiai vasutak. (more…)

Most írtam ezt a Népszabinak, csak interneten lesz olvasható asszem, de ide is felteszem, szokásomtól eltérően. Szerintem érdekes, nem úgy, mint a cseh EU-elnökség vagy a gázai konfliktus, hanem jólesően az. Node nem pofáz, tárgyra tér. És milyen tárgyra! Kedvenceim: az Obama család.

Minden amerikai elnökfeleség részt vesz valamilyen módon a politika alakításában, de hagyományosan fontos szerepük a példamutatás. Amit a First Lady tesz, az kihatással van sok tízmillió amerikai nő (és férfi) életfelfogására. Azt eszik, amit ő eszik, azt olvassák, amit ő olvas – és azt hordják, amit ő hord.

Az amerikai divatcégek különösen figyelnek a fogyasztók ez utóbbi hajlandóságára. És most, a nem egész két hét múlva hivatalba lépő Barack Obama felesége révén, emberükre akadtak. Michelle Obama ugyanis előszeretettel hord a nyilvánosság előtt is viszonylag egyszerű ruhákat; de még amikor drága, egyedileg tervezett kollekciókban jelenik is meg, akkor is figyel arra, hogy amerikai tervezőkkel dolgoztasson. (more…)

Lehet, hogy én vagyok túl érzékeny, meg hogy Amerikában egy igazi sznob vált belőlem, sőt az is lehet, hogy megértem egy kiadós seggbe rúgásra, vagy egész egyszerűen csak elszoktam a Balkántól, ami, tartom magam, Wiener Neustadtig tart. De ma bementünk a Nagymama Palacsintázójába, és ott elővett az a fajta borzasztó finnyás érzés, amilyet szerintem kábé akkor éreznék, ha egy saját hányásában meghempergett hajléktalan az ölembe ülne.

Jó, túlzok. Sára például nem érezte így magát, és szívesen megebédelt volna velem ott. Én sem voltam Nagymamánál már évek óta, mondjuk sosem voltam egy óriási rajongója a helynek, de megfordultam ott korábban sokszor, hát menjünk, mondtam. Csak az volt a baj, hogy ahhoz előbb be kellett térni oda. (more…)

Több mint fél éve jártunk New Orleansban, és mibe, hogy mindenki elfelejtette, mi történt. Nem baj. Én nem. Az első, második és harmadik nap után nem meséltem el a negyediket, az utolsót. De most megírom, két részben, mert ezért az egy napért érte meg elmenni oda egyáltalán.

Úgy indult, hogy béreltünk egy nyitott tetejű Mitsubishit. Ha egy napra is, ha az utolsó százdollárosunkból is, de királyok leszünk. (more…)

Monument Valley már messziről döbbenetes. Valami 50 kilométerről látni a sziklákat, amelyek minden átmernet nélkül türemkednek ki a lapályból. Az egész környék fura, holdbéli hangulatot áraszt, egyes helyeken a sivatag dombjai olyan színesek, mintha külön mindegyiket megfestették volna. Az országútról letérve egy 2-3 kilométeres bekötőút visz a völgy bejáratáig, és már azon végigmentünkben megcsapott az istenek lehellete. Én is hányok, de nem bírom másképp leírni.

Vettünk egy jegyet, mert persze az istenek is élnek valamiből, és bemértük, hogy lemehetünk arra a 17 mérföldes autós körútra, amelyet a sziklák között, mindenki a saját kocsijával a maga felelősségére tehet, vagy nem. Egymásra néztünk, aztán Jenőre, aztán nekivágtunk. Megbírja a Jenő. (more…)

Kedélyes beszámoló következik, nem bántós, ritkán káromkodós, visszacsalogatom a közönséget, újra kapcsolatba lépek veletek, E.T. phone home, értjük. Ha nem értjük, az előző bejegyzés elolvasása után értjük.

Sárával sokat tervezgettük, hogy mire költsük a nem létező fölösleges pénzünket, mielőtt ő itt hagyja ezt a barom nagy országot, én meg hamarosan követem. Plazmatévé szóba sem jött, bár objektív a fényképezőgépre, meg laptop, az igen. Haza lehet vinni azt is. De ezek a kétbites tervek nem tartottak tovább egy naplementénél. Egyből tudtuk, naná, hogy motelosok meg benzinkutasok kapják majd a fizetésünket. (more…)

Múltkor videotékába mentem. Visszavittem csak a filmet, pénz ezért nem volt nálam egyáltalán. Bringáztam le a hegyről, fütyörésztem. Hegy aljában főutca, bringával leálltam a téka előtt, lelakat. Filmet bedobtam a postaládába (nem kell megvárni, hogy kinyissanak), slattyogtam vissza a kerékpárhoz. Szerencsétlenkedtem a lakattal, néha megmakacsolja magát. Kikattant végre, felszállhattam, és húztam volna haza. Érces hang szólt a mellettem parkoló kocsiból.

"Nincs egy kis apród?" (more…)

Multkor volt itt egy konferencia. (Az evszazad kezdo mondata…) Az oknyomozo ujsagirasrol beszeltek, ami asitos tema altalaban, de volt egy resz, amelyben azt vitattak, vajon nem konnyebb-e az olyasmit az interneten muvelni. Ennek kapcsan emlegetni kezdtek ket uj fogalmat, amelyeken azota eleg sokat gondolkodtam.

A fogalmak tarsadalmi kategoriak: digitalis bennszulottek es digitalis bevandorlok. Ha nem vagytok gimnazistak, akkor valoszinuleg az utobbiba tartoztok, de ugy sem art elgondolkodni azon, mit jelent ez a kettosseg. Ugyanis egyre nagyobb a vilagnezeti kulonbseg a ket csoport kozott.

(more…)

Hosszu alvas utan ugy ebredtunk, mint akik nem tudjak, hol vannak. Aztan az agy mellett nyitva maradt borosuveg meg a foldon leszort muanyag gyongyok hamar emlekeztettek ra: ez itt New Orleans. Akkor fasza, gondoltam, es kiugrottam az agybol. Saranak ez nem megy olyan gyorsan, ezert elhataroztam, megoldom az elso szamu projektet.

Kave.

A hotel kaveja igy nezett ki, ezert az szoba se johetett. Ki kellett mereszkedni a kulvilagba. A kornyek, ahol laktunk, nem volt igazan epuletes. Epuletek persze voltak, de majdnem mind uresen alltak, az utcaszint bedeszkazva, lefirkalva, osszepisalva, a felso szintek ablakai betorve. Sehol egy lelek. (more…)

Dolgoznom kene, unalmas helyeken tortent komoly dolgokrol olvasnom meg irnom, es komoly emberekkel targyalnom sokat. Nem teszem. Nem megy ki ugyanis a fejembol a mult hetvege, amikor mindennek pont az ellenkezojet csinaltuk. Szorakoztunk, vegtelenul izgalmas helyeken, semmi komolysag, semmi olvasas meg iras, csak csupa buja, szines kep, nehez, aromas illat, hangok, hogy a fulem ajnarozzak, bohem erdekes ember, akikkel csevegni lehet, nem targyalni.

Most viszont a munka. Idegesito. Es meg nem is okolhatok senkit, mert magamnak kerestem a bajt. (more…)

A Valentin-nap faszsag. Amerikaban viszont elkerulhetetlen. Meg akkor is, ha az ember nagyon el akarja kerulni – sot, eppen akkor fut bele talan a legnagyobb blamaba. Valami kollega sziv alaku sutit hoz es nagy szeletet helyez az asztalra (nem tortent meg); osztalytars sziv alaku cukorkat tesz a tenyerbe, KISS ME felirattal, hosszu magyarazkodast kivaltva (5 eve, de megtortent); a tanarok megkerik a diakokat, hogy mindenki mindenkinek adjon szeretetteljes kepeslapokat (iskolakban gyakran megtortenik, allitolag).

Ugy unnepelni, ahogy iden unnepeltem, az viszont fasza dolog.  

(more…)

Meg nyaron tortent, otthon, hogy kenuzni mentunk David baratomekkal a Dunara. Kiszalltunk furodni itt-ott, mert meleg volt, es a bekesen uszkalo szardarabok csak ritkan kesztettek iranyvaltoztatasra. Egy ilyen megallonal, a bekasmegyeri gattal ellentetben, a parton hagytam a papucsomat. Nagyon szerettem a papucsot, meg San Diegoban vettem, ami mondjuk mindegy, nem is felvagasbol mondom, hanem mert jo tudni bizonyos targyakrol, hogy elmenyek tarsulnak hozzajuk. (more…)

New Yorknak nincs története, legalábbis én még sosem állítottam össze róla igazi mesét. Elsősorban amiatt, hogy New York, mint minden igazi világváros, a pillanatokban él. Mint egy mozaik. Itt egy felcsapó gőzoszlop, ott egy őrült a metrón, itt egy világbajnok kiállítás, ott egy világbajnok koktél. Voltam már sokszor: hol csak egy napot, hol egy hosszú hétvégét, hol másfél hónapot. Laktam Brooklyn szakadt művésztanyáin, és dolgoztam az Empire State Buildingben. De élni, úgy igazán, még sosem éltem a városban. Talán ezért nincs sztorim nekem sem. Csak  apró kicsi csempeszilánkok, hogy abból rakjam össze a mozaikot. Mit mondjak, hiányos, de a meglévő darabok ígéretesek. (more…)

Elmesélem azt is, milyen volt New York - Manhattan északi csücske, ahol laktam, és a déli, ameddig legyalogoltam, az eldugott kocsmák Hell's Kitchen-ben, az indiai éttermek az East Village-ben, a bolgár buli a SoHóban, és a többi. De nálatok meleg van, olyankor meg nem olvas senki; sőt, itt is meleg van, olyankor meg irkálni sem jó. Úgyhogy inkább fotók. Első fejezet: görkorcsolyadiszkó a Central Parkban. (more…)

“Az a lenyeg, hogy ne kapaszkodj a merevito rudba,” uvolti be az ablakon a pilota felesege. “Ha utkoztok, beszorulhat az ujjad. Ne feszitsd be a vegtagjaid se, mert abbol lesz az izomserules. Be vagy kotve, mint egy urhajos. A kocsi rudjai megvedenek majd.”

Az utolso szavait mar nem nagyon hallom, mert felporog a 400 loeros speci Buick motorja, es elnyomja, ami addig atszurodott a bukosisakon. (more…)

Gyerekkorom ota ismetlodo jelenet: Marci a vasarnapi ebed utan erintetlenul hagyja a sutemenyes talat, visszalopakszik a konyhaba, es eszik meg ket rantott csirkemellet. Desszert, rohog a csalad. Mit tegyek: a francia kremest nalam tizbol tizszer veri az olasz kolbasz.

Ugy tunik, ezzel az amerikaiak is igy vannak – legalabbis az a jelentos reszuk, akik nem Snickers csokit tolnak magukba, ha rajuk tor a hirtelen ehseg, hanem szaritott marhahust. Igy van, bizony, mint a Magellan: skorbutot nekunk, ide a proteint, felszippantjuk a marhahust, mint kultelki alkesz a reggeli Hubit. Rank tort a ragcsalhatnek? Hust! Nincs idonk rendes ebedre, csak egy boxutca-kiallasra? Hust! Kirandulni megyunk, es nem akarunk szarozni szendvicsekkel? Hust, hust, hust!!! (more…)

A tévében már hónapok óta mutatták, amint Leonidász lerúgja a perzsa követet a sziklaperemről, ezt üvöltve: THIS IS SPARTAAAA!!!! Néhány hete megjelentek a plakátok is, aztán a rádiós, internetes hirdetések, és végül bemutatták a filmet, amely az év első mozieseménye lett, óriásit kaszált a jegyeladásokból, és egyébként is, ugyanaz a Frank Miller jegyzi, mint a Sin City-t, amely valami egészen különleges filmélményem volt. A 300-at is alig vártam.

Aztán eléggé elszúrták. A klasszikus alapanyagból szánalmas forgatókönyv született: percekig röhögtünk, mikor a főhős a következő tanácsot kapja szeretett hitvesétől: freedom isn't free, Leonidas. Bush ugyanezzel a jelmondattal rontott neki Iraknak. Hogy itt a szabadság védelmében perzsákat gyilkoltak halomra a spártaiak, annak is van politikai áthallása. Irán meg is sértődött, de az most mindegy. Film ez, még ha gyenge is, nem kell megint bemondani a durcást. Mohamedet ezúttal amúgy sem ábrázolták — nehéz is lett volna ezer évvel a születése előtt. (more…)

Az amerikai uzletember egy kis mexikoi faluban udult. Eppen a molonal boklaszott, mikor kikotott egy sajka, benne egy szal mexikoi. Kiszallt a mexikoi, es a vallara kanyaritott harom-negy szep tonhalat.

Az uzletembernek megtetszettek a tonhalak, es megvasarolta oket.

“Mennyi ideig voltal a tengeren, halasz?” kerdezte, miutan leszamolta a penzt.

Nem tul sokaig, valaszolta a mexikoi. Legfeljebb nehany orat. Jo a kapas errefele. (more…)