MINDEN KIKOTOBEN

Ahol megtudjuk, hogy Lech Walesa emigrációval fenyeget,
És azt is, hogy hol lehet amcsi kaját enni Pesten

Híjnye, mondta Józsi bácsi, és pödört egyet a bajuszán. Ami itt minálunk a politikai élet, az ugye tocsog, mint egy pöcegödör áradáskor, de ami odaát megy, a polákoknál, az még olyanabb. Az már egészen olyan, hogy… híjnye no.

Ezek a lengyel kolegák ugyanis most már évek óta hurcolják meg azt a Lech Walesát, aki ugye annyit tett a rendszerváltozásért, mint nagyjából a teljes ellenzéki kerekasztal itthon, meg még többet, pedig nem is volt nagyokos jogász, csak egy melós Gdanskból, no de nem kell bemutatnom, mert mindannyian ismerjük, én még össze is tegeződtem vele, amikor megismerkedtünk, hát most, ha megbocsátják, kedves hallgatók, tegeződünk, elnézést.

Szóval, Lech, kérlek, mi történik? (more…)

Az egyik volt munkahelyemen, a Dow Jones-nal ulok, a hatodik emeleti ablakbol a Deak teret es a Varoshazat latni. Kisegitek epp, egy cikk erejeig, es amig a londoni szerkesztokre varok, hogy visszahivjanak, megnezem a varos szivet felulrol. A varos sziveben esore all, jelentem, dugo van az Astoria fele, es ugy zug a nyomtato, hogy a forgalom nem is hallatszik tole.

(A kepet, ahol van Bazarsor, nincs dugo es sut a nap, loptam, bevallom.)

(more…)

Ez most rövid lesz. Itthon vagyok. Jetlag elmúlt, de a fejem még forog minden Ikarusz után.

(more…)

Sok itt a mozgás mostanában. Az még hagyján, hogy időnként utazik valaki egy nagyobbat, akár mi, akár valaki hozzánk közel álló, és lehet búcsúzkodni, meg fogadni. Hanem mikor valaki elköltözik, úgy nagyon hosszú távra, vagy végleg, és vagy soha többé, vagy nagyon sokáig garantáltan nem látjuk, az húzósabbb. Hát még, mikor egyszerre mindenki szétrobban, a földgolyó legkülönfélébb zugaiba.

Ez is közhely, még szép. Meg is éltük már egy csomóan, apránként, mi is, ti is. De ami most zajlik, az előhozta belőlem, hogy ugye sok itt a mozgás. (more…)

Most, hogy kevesebb mint egy honap mulva jovok haza, behivtak a Nemzetbiztonsagi Miniszterium helyi kirendeltsegere, ahol ma delutan elbeszelgettem egy tiszttel a statuszomrol. Zoldkartyan vagyok itt ugyan, de csak felteteles alapon. Miutan pedig a veglegesites felteteleit nemigen teljesitettem, most eppen kicsit ingatag a helyzetem.

Azaz csak ingatag volt, ma delutanig. (more…)

Klasszik blogbejegyzés. Blogbejegyzésről való kommentálással kezdődik. Azért nem toltam ida pofámat egy ideje, mert. Dolgoztam, ha épp érdekel bárkit. Meg hazament a jobbik felem, és azon szomorkodtam. De ma beszéltem vele egy csomót telefonon, és befejeztem a cikk első piszkozatát, végre-valahára, ezért most megint bloggerkedem. Értjük. Önreflexió. Köldöknézés. Kitekintés, szigorúan belülről.

(more…)

Asvanyvizert mentem ebed utan, es szokas szerint elbattyogtam a helyi mexikoi kajalda mellett. Kicsit menza-szeru a berendezes, de nagyok az ablakok, es jol be lehet latni a nagy lapos tevere, amelyet nemreg aggattak ki a falra. A teven most eppen a torok-horvat meccs utolso percei mentek.

Aki nem tudja: a horvatok a 0-0 utani hosszabbitasban, az utolso elotti percben belottek az elso golt. A torokok masodperceken belul egyenlitettek egy boduletes gollal, majd lefujtak a meccset (marmint a biro, nem a torokok). Aztan tizenegyesekkel azonmod meg is nyertek a meccset (marmint a torokok, nem a biro). Az egesz nem tartott tiz percig.

Mazlim volt, hogy eppen lattam minden fontos elemet, de meg is erdemeltem: egyszer sem csabultam el eddig, hogy munka helyett az EB-t kovessem. Be is beszeltem magamnak, olasz-francia ide, nemet-portugal oda, nem nezem a meccseket, ugysincs kivel, ugysincs mikor. (more…)

Gyors helyzetjelentést adok, mert éppen szombat reggel van, és esőbe hajlik az idő, Sára az otthoniakkal szkájpol, én is épp most tettem le a fejhallgatót. Ültünk itt egymás mellett, mint két diszpécser, ő az ágyon, én az asztalnál, és külön-külön cseverésztünk; nem is nagyon volt kedvünk máshoz, az utóbbi hetekben olyan kevés időt töltöttünk kettesben igazából, hogy jólesik semmit tenni is. Vagyis egymás mellett lenni, ülni, csinálni a dolgunkat, blogozni, akármit. A lényeg, hogy együtt.

Az utolsókat rúgjuk itt, bár Sárának majdnem két hónapja van még, nekem meg három is. De kezd beütni az az érzés, amit a hosszabb külföldi tartózkodások végén érez az ember. Hogy tudniillik lassan itthagyjuk ezt a világot, és visszatérünk az alap-valóságba, amelyből eljöttünk. (more…)

Az MTA tanulmanyt keszit a magamfajtakrol. Azert teszik ezt, mert (erdekes vagyok, na) allitolag durvul az agyelszivas, es tudni akarjak, a diplomas magyarok miert tavoznak az orszagbol es lehet-e meg szamitani rajuk a jovoben, vagy vegleg elvesznek az anyaorszag szamara. Aranyos kis internetes kerdoivet kuldozgetnek korbe, remelve, hogy megtudjak, mi buzlik az ohazaban. Hogy mondjak egy buzlot, biztos kaptak ezert is valakik nehany milliot, de ha jol feldolgozzak a temat, a kerdesek alapjan azt kell mondanom, kivetelesen meg is erdemeltek.

Kerdes persze, hogy lesz-e barmi hatasa a dolognak, a leglenyegesebb kerdesek kozul ugyanis tobb azt firtatta, miert ment el az ember. A sajat valaszaim alapjan pedig azert, mert a szakma behatarolt, nincs komoly fejlodesi lehetoseg, nyomaszto a politikai kornyezet, es az anyagi felteteleket is eleg nehez otthon rendesen osszehozni. (more…)

Túlvagyok az első ön- és világ-értékelési válságon, jelentem. Megjöttem megint ide, ahol lakom, de csak úgy otthon, mint a siófoki szálloda, ahol kiskoromban úgy véltem, milyen fasza lenne örökké maradni, oszt most már tudom, dehogyis. (more…)

Mindjart vege. Meg ket nap, es ide sem jovok tobbet. Marmint erre a munkahelyre. Meg harom nap, es hazarepulok. Fasza.

Az ilyen utolso napokat mindig kedveltem, meg akkor is, mikor kellemes idoszakokat zartak le. Van abban valami egeszen izgalmas, mikor veget er a regi, es lehet tervezni az ujat. Hozzaallas kerdese a dolog nyilvan, de engem ilyenkor altalaban nem a mult, hanem a jovo foglalkoztat. (more…)

(Népszabadság, 2007. március 10.)

Vallomás következik. Hiányoztok. Mindannyian. Kilenc időzóna távolságból gondolok rátok, ünnepek idején mindig kicsit többet. Olyankor élesebben érzem azt a tompa szorítást, amely legbelül feszít, amióta csak kivándoroltam.

Épp csak eszméltem, mikor kinyílt a világ. 13 voltam 89-ben. Serdültem, és utaztam, amennyit bírtam, ha már hagytak. Először csak lógtam pár hetet Európában, aztán egész nyarakat dolgoztam át Amerikában. Ráéreztem az ízére, és gondoltam, életformát csinálok belőle. (more…)

Jól van, bassza meg, akkor én sem dolgozom, ha ti ott tüntettek, nekem is jár egy kis móka. Mikor történik Budapesten valami? Amikor már nem vagyok tudósító. Na, szépen vagyunk. Meg kell mondanom az összes futballhuligán kreténnek, legközelebb várják meg a nemzeti ünnepet a töréssel-zúzással, nemá’ kimaradjak, és megint az Indexen kelljen követnem, mi van. Nagy kalap-leemelés amúgy az indexes srácoknak: megint megmutatták, az internet korában kár hagyományos újságnál dolgozni; mire megjelenik, már rég elavult. Én azert maradok. (more…)