MINDEN KIKOTOBEN

Ültem egyik este a Kőleves vendéglőben, a VII. kerületben (egy méltatást igazán megérdemelne, de most nem ezt akarom mondani, mindenki próbálja inkább ki magának, megéri). Kinéztem az ablakon, és a szemközti falon, a Kazinczy utca girbegurba, szűk részén szemembe ötlött egy falra szerelt kandeláber. Néztem azt a kandelábert, és attól nekem jó volt.

Az asztal körül Sára ült, a szülei, meg az én szüleim. Borozgattunk, vacsorázgattunk, és jól éreztük magunkat. Nem azért, mert az életben nincsenek gondok, hanem mert ott akkor nem számítottak. Adott ez a két generációs felállás egy fasza hovatartozást, egy jóféle tudatot, ha a szülők is itt vannak, akkor nekem is itt a helyem. Nem hagyománytiszteletből, vagy automatizmusból, hanem mert tényleg így a jobb. (more…)

Már halogatom egy ideje, hogy visszamenjek Amerikába, mert kell azért, adminisztratíve, életben tartani a zöld kártyámat, gondolva arra az eshetőségre, hogy egyszer megint ott éljünk, ilyen ez a dolog, az ember pendlizik, és ha tudja, hogy ez a helyzet, akkor talán meg is lehet békélni vele, én mindenesetre még nem tudom, de mindig rokonszenves volt, amikor azt olvastam valahol valakiről, hogy splits his / her time between New York and Paris vagy valami hasonlót, hát ki mondta, hogy mi ne oszthatnánk meg az időnket az óceán két partja között, ilyen értelemben pedig nyilván érzelmileg sem mellékes, hogy most először, mióta visszatértem ide, megint átszagolok oda, mint Renton a Trainspotting végén a buszban, na jó, one more hit and I’m outta here.

(more…)

Na, most megihlettek itt a kommentelők. Aszongyák: mi teszi a jó politikust?

Erről azt a meglehetősen faramuci, és célra egyáltalán nem vezető, véleményemet nyomtam mindig, hogy aki politikus akar lenni, az ne legyen politikus, mert politikusok csak olyan emberek akarnak lenni, akikre én személy szerint egy kirándulás vezetését sem bíznám, nemhogy egy (és nem az) országét. De ez nem igaz, mert vannak jó politikusok, és nem konstruktív vélemény a fent vázolt jópofaság, mert nem felel a kérdésre.

És ez a kérdés, lássuk be, fontos. Mi több, előhoz még egy marha fontos kérdést: mit várunk mi a politikusainktól? (more…)

Idegenkedem a rutintól. Attól, mikor nem kell gondolkodnunk azon, amit legközelebb teszünk, mert a meló, a lakáshitel, a gyerek, az adóhivatal vagy bárki rákényszerít a lépésekre úgyis. A katonaság gondolatát is ezért gyűlöltem, a  börtön rémálmáról nem is beszélve. De a mindennapi életben meglévő apró kis börtönök, a rutin szükségszerű sínpályái is borzasztani tudnak időnként.

(more…)

Az lesz ennek a sztorinak a vége, hogy jól járunk az amerikai és globális piacok bezuhanásával. Aki kíváncsi, miért, az olvasson tovább jól.

(more…)

Sok itt a mozgás mostanában. Az még hagyján, hogy időnként utazik valaki egy nagyobbat, akár mi, akár valaki hozzánk közel álló, és lehet búcsúzkodni, meg fogadni. Hanem mikor valaki elköltözik, úgy nagyon hosszú távra, vagy végleg, és vagy soha többé, vagy nagyon sokáig garantáltan nem látjuk, az húzósabbb. Hát még, mikor egyszerre mindenki szétrobban, a földgolyó legkülönfélébb zugaiba.

Ez is közhely, még szép. Meg is éltük már egy csomóan, apránként, mi is, ti is. De ami most zajlik, az előhozta belőlem, hogy ugye sok itt a mozgás. (more…)

Nem akartam nagyon olimpiazni, de ha mar megtalaltam ezt a fasza kis eremszamlalot a New York Times oldalan, hat miert ne linkeljem be, es ha mar, akkor miert ne olimpiazzak. Lenyegileg: le sem szarom az olimpiat. Messze van, semmilyen esemeny nem erdekel, meg a vizilabda is csak kicsit, es ugysem adjak a teveben. Raadasul az olimpia idejen felturemkedo globalis nemzetieskedestol korulbelul hanyok, orszagonkent.

Mint azt az eremszamlalo is bizonyitja, Magyarorszag a meretehez kepest rendszeresen olyan jol teljesit az olimpian, hogy ha ez alapjan mernenk Europaban az orszagok fontossagi sorrendjet, hat bizony mi lennenk Svedorszag, de meginkabb Franciaorszag. Es? Akkor van jo sok kajakosnak meg uszonak otthon egy darab kerek arany, es dicsekedhet vele oregkoraig, evfordulokon ujsagiroknak is, mikor pedig megmurdal, mert meg, akkor jon a sok utod, es beolvasztjak, es csinalnak az erembol fulbevalot, hogy onnon mulando szepseguket unnepeljek. (more…)

Most, hogy kevesebb mint egy honap mulva jovok haza, behivtak a Nemzetbiztonsagi Miniszterium helyi kirendeltsegere, ahol ma delutan elbeszelgettem egy tiszttel a statuszomrol. Zoldkartyan vagyok itt ugyan, de csak felteteles alapon. Miutan pedig a veglegesites felteteleit nemigen teljesitettem, most eppen kicsit ingatag a helyzetem.

Azaz csak ingatag volt, ma delutanig. (more…)

Klasszik blogbejegyzés. Blogbejegyzésről való kommentálással kezdődik. Azért nem toltam ida pofámat egy ideje, mert. Dolgoztam, ha épp érdekel bárkit. Meg hazament a jobbik felem, és azon szomorkodtam. De ma beszéltem vele egy csomót telefonon, és befejeztem a cikk első piszkozatát, végre-valahára, ezért most megint bloggerkedem. Értjük. Önreflexió. Köldöknézés. Kitekintés, szigorúan belülről.

(more…)

Gyors helyzetjelentést adok, mert éppen szombat reggel van, és esőbe hajlik az idő, Sára az otthoniakkal szkájpol, én is épp most tettem le a fejhallgatót. Ültünk itt egymás mellett, mint két diszpécser, ő az ágyon, én az asztalnál, és külön-külön cseverésztünk; nem is nagyon volt kedvünk máshoz, az utóbbi hetekben olyan kevés időt töltöttünk kettesben igazából, hogy jólesik semmit tenni is. Vagyis egymás mellett lenni, ülni, csinálni a dolgunkat, blogozni, akármit. A lényeg, hogy együtt.

Az utolsókat rúgjuk itt, bár Sárának majdnem két hónapja van még, nekem meg három is. De kezd beütni az az érzés, amit a hosszabb külföldi tartózkodások végén érez az ember. Hogy tudniillik lassan itthagyjuk ezt a világot, és visszatérünk az alap-valóságba, amelyből eljöttünk. (more…)

Multkor volt itt egy konferencia. (Az evszazad kezdo mondata…) Az oknyomozo ujsagirasrol beszeltek, ami asitos tema altalaban, de volt egy resz, amelyben azt vitattak, vajon nem konnyebb-e az olyasmit az interneten muvelni. Ennek kapcsan emlegetni kezdtek ket uj fogalmat, amelyeken azota eleg sokat gondolkodtam.

A fogalmak tarsadalmi kategoriak: digitalis bennszulottek es digitalis bevandorlok. Ha nem vagytok gimnazistak, akkor valoszinuleg az utobbiba tartoztok, de ugy sem art elgondolkodni azon, mit jelent ez a kettosseg. Ugyanis egyre nagyobb a vilagnezeti kulonbseg a ket csoport kozott.

(more…)

Neha ugy megszall a beszarisag, hogy azt hiszem, elajulok. A mindennapi eletben nem vagyok mar olyan felszeg, mint regen, de professzionalis ertelemben ugy erzem, nagy faba vagtam a fejszem. Mit nagy: mammutfenyobe. Mit fejszem: koromreszelom. Oknyomozo osztondijas vagyok, ugye. Oknyomozo osztondijasnak lenni szep dolog, foleg ha nem varnak az embertol feltetlenul Pulitzer dijat a vegen (mint ahogy nem varnak). Megis, a sajat magammal szemben tamasztott elvarasaim eleg magasak, es kicsit frusztral, hogy nem jutok egybol a Mount Everestre – azaz nem robbantom atomjaira az amerikai energiaszektort, ahogyan terveztem. (more…)

Mindig gyuloltem a poplitikailag korrekt beszedet. Aki neger, az nem afroamerikai, aki zsido, az nem izraelita, aki homokos, az nem meleg. Persze az, de minek ciganykerekre kenyszeriteni a nyelvet? Csak azert, mert mas nevvel illetunk valamit / valakit, attol az meg az, ami / aki. Ha ezt kendozni probaljuk, eppen arra vilagitunk ra, hogy valami kendoznivalo van: ergo magunk tesszuk rohadtabba a gondot.

(more…)

Monterey igazi turista célpont, de ezt körülbelül leszartuk, mikor odamentünk múlt hétvégére. Turisták voltunk persze, de az sem baj. Kikapcsoltunk, beszívtuk az óceánillatot meg a kikötő enyhe halszagát, hallgattuk a sirályokat és aludtunk egy jót egy motelban. Idahóban, nem egész egy hete, persze szenvedtem a motelban, de ott egyedül voltam. Most meg nem. Nem egyedül, az nagyon, nagyon más.

(more…)

A vamosok mar megint, azok a rohadekok, kicsesztek velem. Mindig megfogadom, hogy New Yorkot kihagyom a Budapest-San Francisco uton, de most olyan olcso volt a jegy (a hihetetlen 475 dollaros magassagban, nem egesz 90 ezer forintert, oda-vissza), hogy megis belementem, alljunk meg New Yorkban is visszafele. Hiba volt. Harom kilo elkobzott kolbaszom es ot napom banta, amig a borondom a nemzetkozi legures terben gyurte a merfoldeket es vette az atvilagitos akadalyokat; stresszelhettem napokig, hogy most megjonnek-e az ingosagaim vagy sem. Vegul megjottek, nyilvan, mert a vonalkodok vilagaban azert nehez nyomtalanul elvesziteni a csomagot, de a stressz maradt, ujabb tizedmillimetert vajva a gyomorfalamba, hogy a fekely tamadna meg a KLM mukodeskeptelen vilagat inkabb, installom.

Tanulsagok azert voltak. (more…)

Oke, irok is, nem mindig csak Lynyrd Skynyrd van meg Sweet Home Alabama. Azert mikor az embernek a feje folott a muanyag tetoablakon dorombol az eso, es elvagyik a napegette orszagutra, ahol a 27 eves Chevyrol lefujja a vaszontetot a szel es a kave-tartoban szigoruan csak dobozos Budweiser Classic lotyog, mert az is eleterzes, es pruntyogni kezd az a vanyadtka riff, amely megis olyan kozel szol itt legbelul, akkor azt erdemes megosztani, meg akkor is, ha kamu az egesz, mert kulonben valtozatlanul egy szamitogep elott ulok, nem az orszaguton, es az eso csak dorombol, dorombol, mintha be akarna jonni, de en eppen az orszaguton vagyok, ezert nem engedem be. (more…)

Meg nyaron tortent, otthon, hogy kenuzni mentunk David baratomekkal a Dunara. Kiszalltunk furodni itt-ott, mert meleg volt, es a bekesen uszkalo szardarabok csak ritkan kesztettek iranyvaltoztatasra. Egy ilyen megallonal, a bekasmegyeri gattal ellentetben, a parton hagytam a papucsomat. Nagyon szerettem a papucsot, meg San Diegoban vettem, ami mondjuk mindegy, nem is felvagasbol mondom, hanem mert jo tudni bizonyos targyakrol, hogy elmenyek tarsulnak hozzajuk. (more…)

Túlvagyok az első ön- és világ-értékelési válságon, jelentem. Megjöttem megint ide, ahol lakom, de csak úgy otthon, mint a siófoki szálloda, ahol kiskoromban úgy véltem, milyen fasza lenne örökké maradni, oszt most már tudom, dehogyis. (more…)

Mindjart vege. Meg ket nap, es ide sem jovok tobbet. Marmint erre a munkahelyre. Meg harom nap, es hazarepulok. Fasza.

Az ilyen utolso napokat mindig kedveltem, meg akkor is, mikor kellemes idoszakokat zartak le. Van abban valami egeszen izgalmas, mikor veget er a regi, es lehet tervezni az ujat. Hozzaallas kerdese a dolog nyilvan, de engem ilyenkor altalaban nem a mult, hanem a jovo foglalkoztat. (more…)

Elore is magyarazom a bizonyitvanyom, mert komoly valtozasok kovetkeznek, es lehet, hogy a kovetkezo hetekben foghijas lesz a blog. Tortent ugyanis, hogy eldolt a kozeptavu jovom. A kovetkezo egy-masfel evben meg biztosan itt maradok, mert olyan ajanlatot kaptam, amelyet visszautasitani professzionalis ongyilkossaggal erne fel.

Visszamegyek a Berkeley egyetemre, egy oknyomozo ujsagiroi osztondijjal. Hogy mit nyomozok, azt nem arulhatom el, mert akkor meg kene olnom titeket. Ahhoz pedig tul sokan vagytok. (Na jo, es tul ertekesek is.) (more…)