MINDEN KIKOTOBEN

Ültem egyik este a Kőleves vendéglőben, a VII. kerületben (egy méltatást igazán megérdemelne, de most nem ezt akarom mondani, mindenki próbálja inkább ki magának, megéri). Kinéztem az ablakon, és a szemközti falon, a Kazinczy utca girbegurba, szűk részén szemembe ötlött egy falra szerelt kandeláber. Néztem azt a kandelábert, és attól nekem jó volt.

Az asztal körül Sára ült, a szülei, meg az én szüleim. Borozgattunk, vacsorázgattunk, és jól éreztük magunkat. Nem azért, mert az életben nincsenek gondok, hanem mert ott akkor nem számítottak. Adott ez a két generációs felállás egy fasza hovatartozást, egy jóféle tudatot, ha a szülők is itt vannak, akkor nekem is itt a helyem. Nem hagyománytiszteletből, vagy automatizmusból, hanem mert tényleg így a jobb. (more…)

Kiszálltunk Ted Kapitány csónakjából, és körülnéztünk. A New Orleans melletti mocsárvilág fasza dolog, de egy két órás motorcsónakos túra bőven elég belőle. Úgyhogy mentünk tovább. Kocsiba be, Wal-Martba el. Az egy hipermarket, a Wal-Mart. Mégpedig a világ legnagyobb hipermarket-lánca. Sőt, a világ legnagyobb cége. Nyaraltunk, de ezen akkor is elgondolkodtam.

Csak ízelítőül: a Wal-Mart több mint 2 millió embert foglalkoztat, és ezzel a legnagyobb magánkézben lévő munkaadó a világon. Ha a közszolgáltató vállalatokat is beleszámoljuk, akkor is a negyedik legnépesebb cég, olyan államilag fenntartott óriások mögött, mint a brit egészségügy vagy az indiai vasutak. (more…)

Több mint fél éve jártunk New Orleansban, és mibe, hogy mindenki elfelejtette, mi történt. Nem baj. Én nem. Az első, második és harmadik nap után nem meséltem el a negyediket, az utolsót. De most megírom, két részben, mert ezért az egy napért érte meg elmenni oda egyáltalán.

Úgy indult, hogy béreltünk egy nyitott tetejű Mitsubishit. Ha egy napra is, ha az utolsó százdollárosunkból is, de királyok leszünk. (more…)

Monument Valley már messziről döbbenetes. Valami 50 kilométerről látni a sziklákat, amelyek minden átmernet nélkül türemkednek ki a lapályból. Az egész környék fura, holdbéli hangulatot áraszt, egyes helyeken a sivatag dombjai olyan színesek, mintha külön mindegyiket megfestették volna. Az országútról letérve egy 2-3 kilométeres bekötőút visz a völgy bejáratáig, és már azon végigmentünkben megcsapott az istenek lehellete. Én is hányok, de nem bírom másképp leírni.

Vettünk egy jegyet, mert persze az istenek is élnek valamiből, és bemértük, hogy lemehetünk arra a 17 mérföldes autós körútra, amelyet a sziklák között, mindenki a saját kocsijával a maga felelősségére tehet, vagy nem. Egymásra néztünk, aztán Jenőre, aztán nekivágtunk. Megbírja a Jenő. (more…)

Kedélyes beszámoló következik, nem bántós, ritkán káromkodós, visszacsalogatom a közönséget, újra kapcsolatba lépek veletek, E.T. phone home, értjük. Ha nem értjük, az előző bejegyzés elolvasása után értjük.

Sárával sokat tervezgettük, hogy mire költsük a nem létező fölösleges pénzünket, mielőtt ő itt hagyja ezt a barom nagy országot, én meg hamarosan követem. Plazmatévé szóba sem jött, bár objektív a fényképezőgépre, meg laptop, az igen. Haza lehet vinni azt is. De ezek a kétbites tervek nem tartottak tovább egy naplementénél. Egyből tudtuk, naná, hogy motelosok meg benzinkutasok kapják majd a fizetésünket. (more…)

Sara ma ment haza (hat het mulva kovetem en is). Elotte inkabb magunkkal foglalkoztunk, meg egy hetig uton is voltunk. 3000 merfoldet tettunk meg. Eljutottunk Santa Fe-ig, Uj-Mexikoba.

Reszletes mese es rengeteg kep hamarosan (ja, es a New Orleans mese veget sem felejtettem el); addig eloljaroban ezek itt. (more…)

Az amerikaiak imadnak autokazni. Mazlijuk van: Amerika kurva nagy. Ketszer akkora, mint a teljes EU. Annyi a hely, hogy a terkepen mindig alulbecsulom a tavolsagokat. Annyi a hely, hogy nem merfoldekben merik, hanem uton toltott orakban, sot idonkent napokban. Annyi a hely, hogy kell es lehet is tobb ezer kilometert vezetni. Sot, tobb milliot: az USA-ban 4.2 millio kilometer autout van, ebbol 75 ezer kilometer autopalya.

A road trip a nyugatra vandorlas romantikaja reven mindig benne volt az amerikaiakban. Divatkent, idotolteskent viszont leginkabb csak a vilaghaboru utan jelent meg. John Steinbeck 1960-ban utazott korbe Amerikan, amibol 1962-re keszult el az Utazasok Charlieval. Aztan jott a beat nemzedek, a 66-os ut legendaja, es az allamkozi autopalyakkal egyre konnyebbe valt az autos utazgatas. A jenkik azota is jarjak az orszagot, negy kereken, szazezerszam. Van olyan haverom, aki az USA mind a 48 kontinentalis allamaban jart mar, altalaban tobbszor, mert gyerekkoraban a szulei kizarolag az orszaguton voltak hajlandok nyaralni. (more…)

New Orleans az a hely, ahol az ember megszegi a fogadalmait. Nem kell persze azonnal visszaszokni a bagozasra, meg elkolteni a hitelkartyan levo osszes maradek penzt, sot – de ha az ember ele letesznek egy ilyen szendvicset, akkor az ember nem marad vegetarianus, minimum.

Ha pedig az ember szeme lattara iszik mar delben mindenki az utcan, akkor az ember nem varja meg a delutan ot orat, sot, semmit nem var meg, hanem rant egyet a vallan, es vesz egy Long Island-et, amely errefele fel liter, es bar muanyag poharban adjak, azert ut, mint a furkosbot. Es azzal maszkal az ember az utcan.

Mert az ember osztonleny. (more…)

Hosszu alvas utan ugy ebredtunk, mint akik nem tudjak, hol vannak. Aztan az agy mellett nyitva maradt borosuveg meg a foldon leszort muanyag gyongyok hamar emlekeztettek ra: ez itt New Orleans. Akkor fasza, gondoltam, es kiugrottam az agybol. Saranak ez nem megy olyan gyorsan, ezert elhataroztam, megoldom az elso szamu projektet.

Kave.

A hotel kaveja igy nezett ki, ezert az szoba se johetett. Ki kellett mereszkedni a kulvilagba. A kornyek, ahol laktunk, nem volt igazan epuletes. Epuletek persze voltak, de majdnem mind uresen alltak, az utcaszint bedeszkazva, lefirkalva, osszepisalva, a felso szintek ablakai betorve. Sehol egy lelek. (more…)

Dolgoznom kene, unalmas helyeken tortent komoly dolgokrol olvasnom meg irnom, es komoly emberekkel targyalnom sokat. Nem teszem. Nem megy ki ugyanis a fejembol a mult hetvege, amikor mindennek pont az ellenkezojet csinaltuk. Szorakoztunk, vegtelenul izgalmas helyeken, semmi komolysag, semmi olvasas meg iras, csak csupa buja, szines kep, nehez, aromas illat, hangok, hogy a fulem ajnarozzak, bohem erdekes ember, akikkel csevegni lehet, nem targyalni.

Most viszont a munka. Idegesito. Es meg nem is okolhatok senkit, mert magamnak kerestem a bajt. (more…)