Sokat siránkoztam már, hogy a házimunka megosztása ebben a családban igazságtalan: én csinálok mindent, a többiek meg néha besegítenek. Egy valamit azonban szinte sosem hagyok ki. Ha a videotékába kell menni, azt örömmel megteszem bármikor. Nemcsak mert így elkerülhetem a tűrhetetlenül szar romantikus vígjátékok végtelen egymásutánját, hanem mert kipróbálhatom az aktuális autót, amelyet Zahra hazahozott. (more…)
No, hat nem megyek New Yorkba megsem. Hivott a Dow Jones, marmint nem az egesz ceg, hanem csak a no, aki a fonokom lett volna, es kozolte, inkabb massal targyalnak tovabb. Az energia-iparrol meg nem tudositottam, mondta, es ebben a szakmaban nincs ido tanulasra, hanem egybol nyomni kell a cikkeket. Ugyhogy ok nelkulem mennek tovabb, en pedig nyomom a cikkeket becsulettel a helyi nemet peksegekrol. (more…)
Lassú vagyok, mint Ronaldo, és csak remélni merem, hogy tizedannyira tehetséges. Nemcsak nektek írok egyre kevesebbet (nem kell aggódni, nem adom fel), hanem valamiért a lapnál sem tudok eleget produkálni, az az érzésem. Kicsit nyomaszt, mert valamiért azt várom el magamtól, hogy mindennap teleírjam a címlapot, de majd csak felpörgök egyszer. (more…)
Nem panasz, csak tény: marha nehéz teljes munkaidő mellett blogolni lelkiismeretesen. Most is éjfél van, az agyam mint az esőben ázott használt brikett, szikráról szó sincs, csak rakodom a képeket, és remélem, egyszer én is, én is. Valamiért otthon mindig több szabadidőm volt. Pedig dolgoztam ott is eleget.
Itt ráadásul ebben az ablaktalan lyukban kell eltöltenem a nap elég jelentős részét. Meséltem már a munkahelyemről, ha csak szűkszavúan is, de mint látjátok, erről bőbeszédűen csak az tud mesélni, akinek nincs jobb dolga, az pedig elég szomorú volna, ha ott tartanánk, ti meg én. De tessék figyelni ezt a remek ergonómiát! Jó sok hely aktáknak, kicsit kevesebb hely aktakukacoknak, pár ósdi gép, óra, ketyegős, és többnyire kihalt szomszéd asztalok. (more…)
A vébé kezdete óta nem alszom rendesen. Hatkor kelek sokszor, hogy elkapjam a nektek déután hármas meccset, és az európai honvágyat nagy nehezen leküzdve megyek munkába aztán. A korai fekvés sosem volt esetem, így péntekre teljesen kifekszem. De hétvégén is kelek, mint a gép, meccset nézni. Azután jönne csak minden más, például a sógornőm diplomaosztója is, ha volna ilyesmire mód. De a rohadt diplomákat nem a focihoz igazítják, így az olasz-amerikai meccs utolsó perceit egy isten háta mögötti benzinkútnál néztem végig. (more…)
Minden heten le kell adni a cegnel egy sztori-listat, a jovo heti terveinkkel. Penteken leadtam, hogy tervezek egy anyagot a helyi VB-kocsmakrol, es a benne izgulo kulfoldiekrol. Mexikoiak, kozel-keletiek - es kelet-europaiak. A fonok aszonta, remek otlet, kisfiam, es kiadta az anyagot egy masik sracnak. (more…)
Nem akartam írni a kaliforniai előválasztásokról, mert az csak politika, de aztán úgy gondoltam, mégis megosztom veletek azt a pár felfedezést, amit tettem. Fura, mennyi ideig kell egy másik kultúrában élni, hogy a valós társadalmi különbségek teljes valójukban feltáruljanak. Nekem még mindig nem teljes ez a megvilágosodás (sőt, egyáltalán a felénél sem tartok), a politikai rendszer ráadásul különösen titokzatos, lévén eléggé bonyolult.
Eleve ott indul a dolog, hogy a helyi, állami és szövetségi választások miatt gyakrabban és több témában kell szavazni, mint otthon. Ráadásul a (de facto) kétpártrendszert megtekerik annyival, hogy aki szavazni akar, annak jó előre jelentkeznie kell a voksolásra. (more…)
Az Irán-Mexikó meccset nézzük. Az amerikai kommentátor gátlástalanul drukkol Mexikónak, ami még valahol érthető, ha figyelembe vesszük a több éves politikai agymosást, és az Államokban élő sokmillió mexikóit. De a több perces politikai szónoklatokat egyszer csak megfejeli, és idézi John McCaint. McCain, az egyik legbefolyásosabb republikánus szenátor azt javasolta áprilisban, hogy tiltsák ki Iránt a vébéről.
Ilyesmire volt már példa, ugye, mikor Jugoszláviát tartották távol az 1992-es EB-től a háború miatt (és a beugrós Dánia tengerpartról visszahívott játékosai megnyerték a kupát). De akkor ugye szétesőfélben volt a bejutott ország, ahol ráadásul aktívan háborúztak a srácok. (more…)
Első nap. Beülök a volán mögé, egy órát vezetek, majdnem végig autópályán. Északnak először, a nagy forgalommal ellentétesen, az öböltől elfelé, ki San Franciscóból, el Oaklandtől, ahová a többség tart. Balról araszoló autók tehát, jobbról, a hegyek mögül felkelt már a Nap, és a trópusokon szokásos megbízhatósággal oszlatja a hajnali felhőket. Mielőtt a 80-as autópáya végleg elhagyná az öblöt, a folyótorkolat fölötti nagy hídon át, elfordulok inkább keletnek. A Nap a szemembe tűz, de a forgalom ezen a mellékúton már gyér, nem zavar annyira a verőfény. Nézelődöm. Lankák, egyenletesre legelt zöld domboldalak, időnként rozsdabarna farmház, lovak, tehenek. Mintha nem 20, hanem 200 mérföldnyire lennénk a metropolisztól. Vagy 200 évre. (more…)
Ülök a tévé előtt, megy valami régebbi évjáratú Jóbarátok-ismétlés, szopogatok egy pohár közepes bort így vacsora után, a feleség meg alszik mellettem a kanapén. Ha a tévé mellett felállított szobakondin nem gyakorlatozna az egyik kishúg nagy fújtatásokkal, még azt is mondhatnám, béke honol kedves otthonunkban. De nyekereg az a nyamvadt szerkezet (aki kitalálta és nappaliba álmodta, annak tennék egyet a periférikus látómezejébe, kitörölhetetlenül), fújtat a kishúg, én meg azon merengek éppen, megöljem-e. De most már nem. Most már csak egy hónap, és költözünk. (more…)
Welcome to America, sir.
Please fill in these forms
so we can get started.
A balesetem után gyakorlatilag mindenki bíztatott, hogy vegyem fel a kapcsolatot egy ügyvéddel, mert a költségeimet minimum meg kell téríttetnem a nővel, aki kis híján kioltotta az életem. Talán az ép bőröm miatti örömöm, talán a lustaságom, talán a konfliktuskerülő gyávaságom miatt, de visszautasítottam ezeket az ösztökélő szavakat. Különösen Zahrának mondtam meg keményen, hogy hagyjon békén, nem perelek, az amerikai szokás, és szerintem hülyeség. Ráadásul, mondtam neki, egyébként sem származott az egészből anyagi kárunk.
Aha. (more…)