Derékszögben munkába járni jó dolog. Mármint a többiekhez képest. Mikor a sok gazdag beül a Porschéjébe Marin megyében, San Franciscóval szemközt, David, a halász, nagyjából akkor pöfög át a Golden Gate híd alatt. Mire a gazdagék a hídra érkeznek, hogy elporschézzenek a felhőkarcoló irodaház garázsáig, David már berajzolta a maga vonalát az ikszbe, javában leeresztette mind a tizennyolc horgát az óceánon, és várja a lazacokat. (more…)
A lazachalász kolega már jó előre figyelmeztetett, hogy szerelkezzek fel, különben okádás lesz. Múlt hét csütörtök este vettem hát egy tégely Dramamint. Az olyan, mint otthon a Daedalon, vagy melyik, hányinger ellen. Volt belőle erős változat, meg gyenge, de az szóba sem jött. Üssön az a pirula, ahogy belefér; ha valamikor, hát most biztos tengeribeteg leszek, gondoltam. És lőn. (more…)
Stephen Colbert humorista ötperces szónoklatot vágott le Magyarországról a mostanra otthon is kultikussá ért Colbert Report című kábeltévés show-ban. Most fejezte be, még meleg a tévé. Bejelentette, naná, hogy 17 millió szavazatot kapott az M0 híd internetes névválasztási dzsemboriján, de azt nem mondta, hogy megnyerte az első fordulót. A maga részéről lezártnak tekinti a versenyt, miután mostantól regisztrálniuk kell a szavazóknak, és úgy az amerikaiak már nem tudnak csőstül klikkelni, mondta.
A pesszimizmust mondjuk elkapkodta, mert a második fordulóban is toronymagasan vezet. Én is rá szavaztam, a földrajzinév-bizottság meg válassza majd Zrínyit szeptemberben, ha jólesik. (more…)
Két baromság is kirítt ma a nagyon alacsony színvonalú napi sajtóközlemény-áradatból. Az egyik a kutyákról, a másik a szarásról szól. Kutyaszar nincs bennük.
Először is, október 7-8 a kutyás filmek hétvégéje lesz San Francisco meleg negyedében (oké, ez félreérhtető: a buzinegyedben), a Castróban. A híresnek mondott, valójában csak régi és kényelmetlen, a felújítás előtti Uránia mozira emlékeztető Castro Theater lesz az otthona a vetítéseknek. A bevétel teljes egészében a PAWS, azaz Pets Are Wonderful Support nevű szervezetet illetik majd. (more…)
Múlt hét óta a legnagyobb helyi lapkiadónál dolgozom. Ezt jó mondani, de a napi munkámban legfeljebb annyi a változás, mint Kínában kormányváltáskor. Tökmindegy, ki a nagyon magasan dolgozó diktátor kolléga. Vagy kirúg, vagy nem rúg ki.
Az történt, hogy a korábbi tulaj, a jó hírű Knight Ridder újsághálózat, feloszlatta magát, egész pontosan az igazgatótanács javaslatára eladta saját magát a McClathcy hírlapkiadónak. Az meg részben továbbadta. Ezek között a sokszor passzolt pária lapok között volt az enyém is, a Contra Costa Times. Nem azért szabadult tőlünk mindenki, mert veszteséges a lap, hanem mert egy nagyobb pókerpartit játszottak, és épp senkinek nem kellett a király (vagyis mi) a portfóliójába. A lap különben is nyereséges, méghozzá vastagon. (more…)
Aki nem vágná, ez a kalács angol neve. Igazából héberből jön, és eredetileg arra a kis tésztadarabra utal, amelyet levágnak a vekniből sütés előtt, és rituálisan szénné égetnek, minthogy nem tudják szabályosan a jeruzsálemi Templom papjainak felajánlani, Templom meg papok nem lévén. Néhány hete még én sem vágtam mindezt, de mikor ideköltöztünk, közértet is váltottunk, és itt felfedeztem a polcon több vekni friss, puha kalácsot. Mákosat is, simát is. Kakaós nincs, de az úgyis csak egy elfajzott komenista csökevény (és milyen kurva jó…). Úgyhogy most kalácsot reggelizek, vajjal meg lekvárral, meg házilag főzött kotyogós kávéval, és úgy teszek, mintha az interneten nem a délutáni híreket hallgatnám reggeli közben. (more…)
Hamarabb kellett volna hazajönnöm, de vártam a 7 órát. Akkor szeretek elindulni, mert akkor kezdődik a rádióban az interjú, amely egy órás, és azalatt pont kényelmesen eltelik az a kis idő (még mindig Kispál befolyásoltság alatt állok). Sőt, lassabban is vezetek, nehogy túl hamar tegyem meg az utat.
Az itteni közszolgálati csatorna szerepét betöltő National Public Radio (NPR) abszolút kedvencemmé vált. Az interjút Philadelphiából sugározzák, ahol minden nap egy órát beszélget bizonyos Terry Gross a legkülönbözőbb vendégekkel. A legnagyobb sztároktól az első könyves irócskákig mindenkit behívnak, akinek érdekes vagy fontos, de lehetőleg érdekes és fontos mondanivalója van. Nincs betelefonálás, nincs reklám, nincsenek hírek, csak Terry van (aki nő), meg a vendég. (more…)
Most vagy savanyú a szőlő, vagy öregszem. Tavaly voltam Szigeten, de két nagyon rossz emlékű teljesítménytúrára futotta csak, komoly izomlázzal másnap reggel, ezért azt inkább ne számoljuk. Azelőtt két évig nem néztem ki. Legutóbb 2002-ben éreztem, hogy van még keresnivalóm Óbudán, mikor a Népszabadság elmés módon felállított, a Nagyszínpadra néző tornyára másztam fel, kijátszandó az inkalosokat a 20 méter magasban. Meg nézni is a műsort, azért.
Most már nem hiányzik. (more…)
Amerikában, mármint a földrészen, nagyjából húsz évente nyári olimpiát rendeznek. 1896 óta hatszor jöttek a játékok az USA-ba, Kanadába vagy Mexikóba. St. Louis, 1904. Los Angeles, 1932. Mexikóváros, 1968. Montreal, 1976. Los Angeles, 1984. Legutóbb 1996-ban Atlanta rendezhetett itt nyári olimpiát, azóta ugye Sydney, Athén, most következik Peking, aztán London. New York még bebukta 2012-t, de az már elég nagy biztonsággal belőhető, hogy a 2016-os megint ezen a földrészen lesz. Az is valószínű, hogy az USA-ban. Kanada is szóba jöhetne esetleg, de ott (Vancouverben) lesz a 2010-es téli olimpia, Mexikóváros pedig nem valószínű, hogy megkapja megint a jogot.
Mindezt csak azért kellett számba venni, mert nemrég jelentette be az itteni Olimpiai Bizottság, az USOC, hogy leszűkítették az amerikai jelölteket a 2016-os olimpia rendezési jogáért folyó versenyben. Az egyik döntős a triplázni készülő Los Angeles, a másik Chicago, a harmadik pedig, bingo, San Francisco. (more…)
Mielőtt ma hajnalban az ambulanciára kerültem, biztosítót váltottam az új munkahelyem miatt, mert a felajánlott magántársaságok között volt a Kaiser Permanente, amely itt az öböl környékén elég jó hírnévnek örvend. Botrányok akadnak körülötte (rosszul kezelt biztosítási pénzek, hosszú várakozás a kórházban stb.), de legalább a biztosítás olyan, hogy szinte mindent fizet. A múltkori röntgen, ami 400 dolláromba került, például nulla dolláromba került volna, ha akkor is Kaiser ügyfél lettem volna. (more…)
Az amerikai életstílus és életszemlélet házasságából fura tárgyak születnek. Ilyen például az ingázóbögre, amelynek otthon nagyjából semmi értelme, itt viszont egy egész iparág épül rá. Mibe, hogy nincs ingázóbögrétek. Nekem, múlt hét óta, van.
Adott ugye az életstílus, azaz a napi több órás autóút a munkahelyre és haza. Az amerikaiaknál mindez annyira bevett dolog, hogy egy Budapesten élő jenki ismerősöm gond nélkül ingázik Székesfehérvárra, és nem is igazán érti, mi ebben a különös. Adott ezen kívül a tény, hogy az amerikaiak imádják a kávét. Itt lép a képbe az életszemlélet, miszerint ha gond van, ne siránkozzunk, hanem oldjuk meg, és ha sikerül, a megoldást adjuk el. Nehéz kávét inni autóban? Alkossunk kupakos poharat, tegyük hőtakarékossá, formatervezzük halálra, hogy szép legyen, és nevezzük el. Csiribí-csiribá, ingázóbögre. (more…)