MINDEN KIKOTOBEN

Lehet, hogy én vagyok túl érzékeny, meg hogy Amerikában egy igazi sznob vált belőlem, sőt az is lehet, hogy megértem egy kiadós seggbe rúgásra, vagy egész egyszerűen csak elszoktam a Balkántól, ami, tartom magam, Wiener Neustadtig tart. De ma bementünk a Nagymama Palacsintázójába, és ott elővett az a fajta borzasztó finnyás érzés, amilyet szerintem kábé akkor éreznék, ha egy saját hányásában meghempergett hajléktalan az ölembe ülne.

Jó, túlzok. Sára például nem érezte így magát, és szívesen megebédelt volna velem ott. Én sem voltam Nagymamánál már évek óta, mondjuk sosem voltam egy óriási rajongója a helynek, de megfordultam ott korábban sokszor, hát menjünk, mondtam. Csak az volt a baj, hogy ahhoz előbb be kellett térni oda. (more…)

Több mint fél éve jártunk New Orleansban, és mibe, hogy mindenki elfelejtette, mi történt. Nem baj. Én nem. Az első, második és harmadik nap után nem meséltem el a negyediket, az utolsót. De most megírom, két részben, mert ezért az egy napért érte meg elmenni oda egyáltalán.

Úgy indult, hogy béreltünk egy nyitott tetejű Mitsubishit. Ha egy napra is, ha az utolsó százdollárosunkból is, de királyok leszünk. (more…)