Archive for October, 2009

Magánegyetem születik

Wednesday, October 21st, 2009

Válságban Kalifornia, elég komoly válságban, és elkezdtek vágni a büdzsén. Csakúgy, mint Magyarországon. És mint nálunk, a vágások gyorsan elérik a legérzékenyebb területeket. Belekerült a szórásba az állami egyetem, a tíz kampuszos University of California is, ami nekem kedves, mert alma mater-em (bármennyire utálom is ezt a szót).

schoolmoney.jpg

A UC, ahogy kint hívja mindenki, a világ egyik legnagyobb egyeteme. Majdnem 200 ezer diákja van, és sokmillió volt diákja (ez a hálózat adja egy egyetem igazi értékét – gyakorlatilag az élet és a világ minden területén vannak volt diákjaik).

Az egyik leggazdagabb is: tímilliárdos saját vagyonnal gazdálkodik, és évente 3.3 milliárd dollárt költött rá a legutóbbi időkig a fenntartó Kalifornia állam. Éppen ebből fakad a nyomás, Kalifornia gondjaival ugyanis a UC pénzforrásai is el tudnak apani. El is apadnak lassan, mert Schwarzenegger és az egyetemi elöljárók már 2004-ben megállapodtak, harmadával levágják a költségvetést, a helyzet pedig azóta sem javult, sőt. (more…)

Ezt elkapkodták

Friday, October 9th, 2009

Oké, ezt nem hagyhatom szó nélkül. Obama, nagy kedvencem, Nobel-békedíjat kapott. És nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez jó dolog. Sem neki, sem a Nobel-díjnak, sem a világnak küldött üzenet szempontjából.

speeding.jpg

Az első reakcióm persze az örülés volt, de a másfeledik már a sokk. Obama egy éve ambiciózus szenátor volt, nagyon rokonszenves meg minden, de mégiscsak jóval kevesebb, mint történelmi nagyság. Még a megválasztásával sem lett óriási hős, mert az ugyan történelmi tény, hogy ő az első fekete a Fehér Házban, de az egész akkor kap majd igazi történelmi jelentőséget, ha kezdeni is tud valamit a lehetőséggel.

Erre egyelőre nem volt még ideje. (more…)