Wanderlust
Ültem egyik este a Kőleves vendéglőben, a VII. kerületben (egy méltatást igazán megérdemelne, de most nem ezt akarom mondani, mindenki próbálja inkább ki magának, megéri). Kinéztem az ablakon, és a szemközti falon, a Kazinczy utca girbegurba, szűk részén szemembe ötlött egy falra szerelt kandeláber. Néztem azt a kandelábert, és attól nekem jó volt.
Az asztal körül Sára ült, a szülei, meg az én szüleim. Borozgattunk, vacsorázgattunk, és jól éreztük magunkat. Nem azért, mert az életben nincsenek gondok, hanem mert ott akkor nem számítottak. Adott ez a két generációs felállás egy fasza hovatartozást, egy jóféle tudatot, ha a szülők is itt vannak, akkor nekem is itt a helyem. Nem hagyománytiszteletből, vagy automatizmusból, hanem mert tényleg így a jobb.
Ez nyilván még mindig az előző gondolat folytatása, az előző posztból. Akkor nagyjából azt állítottam, egy kikötőnek semmi értelme, ha mindig csak nézegetjük a hajókat. Hanem időnként azt a kikötőt sem árt nézegetni, mégpedig a fedélzetről. Ez esett le a kandeláber stírölése közben. A kettő csak együtt ér bármit. A hajó semmi a kikötő nélkül, és fordítva.
Azért jutott eszembe mindez, már megint, mert az utóbbi időben rengetegen mondták, mennének az országból. Egyre többek felől hallok, akik tervezik, hogy lelépnek, vagy már le is léptek, de legalábbis folyvást álmodoznak róla. Nyilván magára gondol ilyenkor az önző ember, mármint én, és megjegyzi, na ja, én már végigjártam ezt az utat, aztán tessék, mégis visszajöttem. És már tolul is a második kérdés, na, vajon okos dolog volt-e hazajönni. (Függetlenül attól, hogy mióta utoljára letettem ide a bőröndöm, nyolc hónapja, minimum 200-szor el kellett mondanom nekem is a miértjeimet.)
Nekem az effajta menekülés mindig vészterhesnek tűnt. Vannak, persze, olyan történelmi helyzetek, mikor menni kell. De ez a mai nem hiszem, hogy olyan lenne. Persze, máshol könnyebb boldogulni, a tisztességes kemény munkával tisztességes pénzt keresni. De azután mi van? Amikor megvan a ház, az autó, a kanapé, az iskola a gyereknek, a fullos bárszekrény, a hobbi-barkácskészlet, akkor mi van?
Akkor űr van, az van, és akkor nagyon hiányzik a kandeláber. Ez ugyan nem biztos, hogy elég érv az itt maradásra, mert a gyerek biztonsága vagy a folytonos aggódás hó végén az is komoly mumus, sőt, a nosztalgiánál meg a honvágynál akár komolyabb is lehet — de aki kimegy, annak tudnia kell, az a kandeláber mindig hiányozni fog. Azt a tüskét az oldalából ki nem műti semmi.
Ez még mindig nem jelenti azt, hogy ne lehetne elmenni. Sőt. Nem véletlen, hogy az emberiség mindig is vándorolgatott. Ha nem tettük volna, még mindig Afrikában vakarnánk a pöcsünket és várnánk a banánt.
De egyre inkább azt érzem, hogy különbség van a menekülés, a kényszerből költözés, és az előző postban leírt elvágyódásom, az ideigelenes csavargás, a külvilág iránt érzett soha le nem küzdhető kíváncsiság között. (Az sem lehet véletlen, hogy erre épp az angoloknak van a legszebb szavuk a világon, lásd a címet.)
Akkor lehet elmenni csak igazán, nem menekülve, hanem pozitívan, a felfedezés vágyától hajtva, ha a visszatérés szándéka és lehetősége is teljes. Ezért azt javaslom minden elmenni szándékozónak, hogy mielőtt útra kel, építsen magának egy időtálló kikötőt, ahová, ha a szükség úgy hozza, vissza tud majd térni. Ha nem is tér, a másutt töltött évek úgy akkor is boldogabban telnek majd.
April 25th, 2009 at 7:44 am
11 eve elek Amerikaban
Tokeltesen igazad van.
Az utolso bekezdesben van a lenyeg.
April 25th, 2009 at 11:46 am
everywhere you go you always take the weather with you
April 25th, 2009 at 12:24 pm
Éppen elmenni készülünk. A párom Amerikában élt (magyar), miattam költözött haza. Én még nem éltem külföldön. Közösen döntöttünk úgy, hogy megyünk. Hajt az itthoni helyzet, de húz a kíváncsiság, a felfedezés vágya. Én azért is akarom így, mert nem ötven évesen akarok rájönni, hogy talán még is kellett volna próbálni, talán jobb lett volna úgy, ha megtudom, mit hagyok ki :)
De amúgy teljesen értem mire gondolsz. A párom bátyja háromszor költözött haza, amerikai feleségestül, gyerekestül. Több okból kifolyólag, de nem maradtak végleg sosem.
April 25th, 2009 at 1:59 pm
Szerintem aki pozitívan megy el, az nem menekül.
Talán csak keres valamit, mást. Mi nem a pénz miatt indultunk el. Akkor talán nem is ide jövünk. Megvan a kandeláberünk, de ráér. Majd meglátjuk. Nem kerget senki, nem bánt senki. Kicsit reménykedünk benne, hogy sok dolog megváltozik Mo-n és hiszünk benne, hogy pár dolog sosem. Mind a kettő pozitív vágyakozás.
Jól érezzük magunkat, nem görcsölünk és nem dilemmázunk, hogy hova tartozunk - egymáshoz.
April 26th, 2009 at 11:48 am
én kétszer költöztem, végleg, hogy most mindent itt hagyok. mégsem tudtam ott maradni, a kandeláber miatt haza kellett jönnöm, és már szerintem nem is megyek sehová. pedig még mindig csak huszonéves vagyok…
April 26th, 2009 at 10:36 pm
ahogy vénülök, egyre inkább úgy érzem, hogy milyen vagyok független mindentől, ami születésem óta hatott rám. máz, de nem a lényeg csupán. hogy annak ellenére vagyok ilyen, hogy. hogy megválaszoltam a kérdéseket, mielőtt kinyílna a szemem feltenni őket magamnak. és most Marci, jössz ezzel a “Az asztal körül Sára ült, a szülei, meg az én szüleim” gondolattal, amit nem vártam tőled, és arra gondoltam: nicsak! lassan talán fordul a hajó?
amikor feltették nekem azt a kérdést, meghökkentem. miért is mentem volna el? és azt sem tudtam, miért fáj a tudat, hogy elmentek, mindegyikőtök esetében. nem az ikertestvérem szakad el tőlem, de miért nem voltunk mi elég jók? hogy miért fáj minden hír, máig sem tudom. de tudom azt, hogy éppúgy vágyom az újra, éppúgy bosszant a helyzet, legalább annyi provincializmust érzékelek, mint bármelyikőtök, és úgy, de úgy vonzanak az utak! és amit meg tudok adni a gyerekemnek, a legtöbb, amit meg tudok adni, azt itt éppúgy megadhatom neki. vagyis hogy sőt!
tudom, mások vagyunk, és nem átokként, nem áldásként, de elfogadom, én ilyen: aligha tudnám magam boldognak érezni máshol, mint itt. negyed óra alatt eltekerek bárhova, ahol nagyszülőmet, dédszülőmet, ükszülőmet, szépszülőmet eltemették. elvihetem a gyermekeimet a sírjaikhoz, elmondhatom nekik - ha majd megértik -, hogy mennyire szerette volna őket a dédnagyanyjuk, és mennyire szerette volna őket látni - mi mást is adhatnék többet nekik?
szóval meglepett hogy felhozod a szüleidet, egy ilyen beszédes kép domináns szereplőjeként. eddig döntően olyan képet érzékeltem felőled, mint akit a gólya hozott.
persze lehet, hogy csak későn van és tévedek.
April 27th, 2009 at 9:14 am
“Franciául csak egy mondatot tudok, azt, hogy ‘Excuse me.’ De az is angolul van.”
:-P
Azt hiszem, a Wanderlust pontosan annyira angol, mint a kindergarten meg a rucksack.
De csak kötözködök. A leírtak szívmelengetőek, és ez a lényeg.
April 27th, 2009 at 11:13 pm
Azért van ebben valami ellentmondásos, úgy érzem. Valahogy hiányzik, hogy reflektálj magadra, saját elmenéseidre, tapasztalataidra… Persze nem baj, hogy változnak érzéseid..
És szerintem sohasem ilyen egyértelmű, hogy valaki menekül-e, kalandra vágyik vagy önmagát próbálja megtalálni. Egyiket mondja, másikat érzi. És valahol mindenki pozitívan áll az utazáshoz, izgatottan várja, hogy mi lesz, mégha kicsit menekül is. De biztosan sosem remegve, félve megy, mint egy igazi menekült.
April 28th, 2009 at 11:00 am
Nyolc eve elek Franciaorszagban, “pozitivan” mentem el, nem menekultem, soha nem vagyodtam el. De ha 2001. majusaban elore lathattam volna majdani itteni eletemet, biztos nem szallok fel a vonatra a Keletiben. Pedig nincs okom panaszra, csalad, haz, munka megvan, csak abba nem gondoltam bele, mennyire fog hianyozni mindaz, amit otthon hagytam. Es a hianyerzeten a teli es nyari hazalatogatasok se enyhitenek, sot!
A hazakoltozes gondolata allandoan foglalkoztat, es eddig csak azert nem leptem meg, mert a gyerekem mar ide tartozik, neki a francia valosag az otthon. De az biztos, hogy en egyszer hazakoltozok, lehet, hogy nehany ev mulva, de lehet, hogy csak hatvanevesen.
April 28th, 2009 at 4:09 pm
Néhány embernek azért kell külföldre mennie, hogy megtanuljon boldognak lenni itthon.
April 28th, 2009 at 4:30 pm
Anti, milyen igaz gondolat !!
April 28th, 2009 at 4:43 pm
Ring Travellers: Az utazás izgalma és a kiköltözés vágya nem egy univerzum. Ahogyan a menekülés sem csak a menekültek sajátja, hanem azoké is, akik csak nem boldogok a bőrükben. Ezért nem érzem az ellentmondást.
Anti: ezt azzal egészíteném ki, hogy fordítva is igaz, amit mondasz: van, akinek csak úgy megy a külföldi boldogság, hogy itthon is hagy magából egy kicsit. Asszem épp erről értekeztem, csak nem olyan mérnöki pontossággal fejeztem ki magam, mint te. :-))
April 29th, 2009 at 2:40 pm
haza - bölcső - gyökerek - sír
April 30th, 2009 at 10:20 pm
Ne nyomassz
May 1st, 2009 at 12:07 pm
Három országban nőttem fel (Magyarország, USA, GB), 11 évet éltem full-time a nagy US of A-ben, az elmúlt 4 évben bicontinental livinggel kisérleteztünk, melyet amerikai férjem imád, de én mostanra kikattantam tőle és most “végleg” (?) “haza”jöttem. Ja igen és 11 év küzdelem amerikai bevándorlási hivatallal (minden lépésnél mindent elkúrtak pedig sima ügy voltam), zöld kártya státusz fenntartási küzdelmekkel, két állampolgársági nekirugaszkodási iszapbirkózással (első menetben a citizenship interview előtti este minden magyarázat nélkül lemondták és egyéb horrorisztikus fejlemények pedig ez is járt), ettől kapott idegzsábával és pénzügyi összeomlással való szüntelen viaskodással. Pár hónapja fellázadtam önmagam ellen és fuck immigration és fuck the nation state felkiáltással US Homeland Security (aka INS) láncaimtól megszabadulva végre szabad és boldog hontalan világpolgárnő vagyok!!!:-))))
May 1st, 2009 at 2:28 pm
hat, asszem nem mindig jon be valoban.
es valamiert az is igaz hogy az ilyen ketparti emberek valamiert inkabb amerikaiak, mint nem. asszem. nemtom miert, de ez a benyomasom.
May 3rd, 2009 at 6:12 pm
Önzés, irigység, kicsinyesség, rosszindulat, kiskapuk, dögöljön meg a szomszéd tehene VS. kandeláber…. Hát, én azon gondolkodom, melyiket adjam a gyerekeimnek… Majd. Ha abba a korba érnek, amikor ez már számít. Vagyis nem is olyan sokára.
May 16th, 2009 at 7:49 pm
A legutolsó bekezdéseddel nagyon egyet értek. Én jelenleg Németországban élek, szeptembertől viszont tovább állok Angliába, aztán meg… :) Szóval a felfedezés vágya, az otthon biztonsága és a saját egzisztenciád megteremtése…ez számomra a wanderlust. [ami valóban német szó,s nem angol, kedves Marci :)]
Ha menekül valaki,az külföldön is menekülni fog,s nem a külső nyomás miatt,hanem a saját belső elégedetlensége miatt. S ez nem a kíváncsiság..mert a kíváncsiak haza térnek!!!