Thievery Corporation

A bankokról nyilván ezer bőrt lehúzott már a Homár, meg mindenki, ezt most mégis megírtam, egyrészt mert vérlázító, másrészt pedig mert tanulságos lehet sokaknak.

Az elkövető: Budapest Bank Autófinanszírozási Zrt. Az időpont: 2009 vége.

banktolvaj.jpeg

Autóhitelem volt a BB-nál. Több millió forint. Jó üzlet voltam nekik eleve, mert pontosan fizettem mindig, mindössze hét hónapot töltöttem az adósok között, majd a teljes összeg előtörlesztésével kiváltottam a hitelt és megszüntettem a szerződést.

Ez újabb 150 ezer forintomba került, de a Budapest Bank nem érte be ennyivel.

A szerződés megszüntetésekor, november végén kifizettették velem a decemberben esedékes törlesztőrészletet is. Meg is kérdeztem a bankban az ügyintéző kislányt, ugyan miért van erre szükség, mikor én épp most szüntetem meg a szerződésem és fizetem vissza mindazt, ami nekik jár, kamatostul, díjastul, büntetődíjastul.

“Ez a szabály. A szerződés megszüntetésekor a következő havi részletet is ki kell fizetni.”

Gondoltam, a szerződés 25 oldalas apró betűs részében biztos volt valami ilyesmi, most már nem akadékoskodom, lúzer vagyok, ez van, csak szabaduljunk ettől a hiteltől, aztán kalap-kabát.

Nem úgy van az.

A szerződés bontása után 16 nappal (!!) jön az SMS, hogy csoportos beszedéssel levonták a decemberi törlesztő részletet.

Állok, nézek, és lassan elönti az agyamat a kénköves méreg. Egy megszűnt szerződés alapján vonnak le tőlem több mint 70 ezer forintot úgy, hogy a megszüntetéskor külön tételként kifizettem ugyanezt az eleve vitatható jogosságú pénzt. Hogy a vérbe?!…

Én is tehetek róla, persze, mert eszembe sem jutott a csoportos beszedési engedélyt töröltetni a saját bankomnál. Őszintén szólva sejtelmem sem volt, hogy ilyen nyílt jogtalansággal próbálkozik majd a Budapest Bank.

Felhívtam őket, nyilván, azonnal, és követeltem vissza a pénzemet.

“Rendben uram, visszautaljuk,” mondták, “de csak ha majd megérkezett hozzánk az összeg. Az még 2-3 nap, mert fel is kell dolgoznunk az utalást.”

Morogva, de elfogadtam, hogy a 21. században ennyi ideig tart egy szimpla iktatás. Megkérdeztem azért, mindez mégis hogyan fordulhatott elő.

“Uram, mi havonta egyszer, 25-e körül küldünk ki csoportos beszedési utasításokat. Ha Ön 25-e után szünteti meg a szerződését, akkor az utasítás alapján az összeget ettől függetlenül levonja a bank.”

Eltekintve attól, hogy havonta egyszer utasítani viccesen ritka, valamint hogy ilyen utasításokat illene tudni visszavonni – ezt vajon miért nem mondta nekem az ügyintéző kislány, amikor még rá is kérdeztem a decemberi törlesztő részlet jogosságára? Elfelejtette? Vagy nem is tudta? Vagy nem akarta, hogy letiltsam?

Mindegy. Eltökéltem, ezt a lehető leggyorsabban kiverem belőlük.

Nem úgy van az.

Faxot (!!) kértek, hogy írásban erősítsem meg, szeretném visszakapni a pénzem. Megtettem. Azonnal.

Minden nap felhívtam a telebankot. (Jó érzésű barátaim lebeszéltek arról, hogy személyesen borítsam rájuk az asztalt a Váci úton.) Négy munkanapjukba (!!) került, hogy egyáltalán elismerjék, a pénz valóban megérkezett hozzájuk.

Közöltem, akkor lesznek szívesek azonnal, azaz még aznap, utalni nekem.

Telebank: “Azt sajnos nem lehet, a pénzt előbb fel kell dolgozni.”

Lassan a 22. században jártunk, de mindenképp karácsony előtt két nappal, megkérdeztem hát, mikor látom viszont a pénzem.

Telebank: “A két ünnep között, uram.”

Fél óra szenségelés, lenyugvás, karácsony, hosszú hétvége. Ma telefonáltam nekik megint.

Telebank: „Igen, látom, már a kiutalási pénzek között van az összeg.”

Fasza. Akkor holnap megjön, igaz?

„Nem. Majd kiutalni majd csak majd jövő év elején fogjuk majd.”

Azt meg hogy képzelik?

„Még fel kell dolgoznunk a kiutalásokat előbb, ez nem olyan, tudja, mint amikor magánszemély utal át.”

Kioktatva, meglopva, leforrázva.

A pénzt tehát még mindig nem kaptam meg. Az óra ketyeg.

Előtörlesztési díj: 150 ezer forint.
Érthetetlenül követelt decemberi részlet: 70 ezer forint.
Jogtalanul levont decemberi részlet: 70 ezer forint.
Több óra telefonálás: időben és telefonszámlában: több ezer forint.
(Eddig) két hét ülés a jogtalanul levont pénzen: 500 forint.
Tolvaj bankkal üzletelni: megfizethetetlen.

35 Responses to “Thievery Corporation”

  1. vattafák Says:

    annak, hogy ez így marad, alapos oka lehet az az általános hozzáállás, hogy a károsult jól kidühöngi magát, panaszkodik-fűnek fának, és ennyi. részedről ennyi?

  2. hobe Says:

    Te, akkor neked ott jo vagy sem?:-)

    “Múlt héten jöttem haza San Franciscóból. Nem okozott katarzist. Nem hiányzik. Itt jó.”

  3. Marci Says:

    Vattafák: Nem. Jó, hogy kérdezed. Megvárom a visszautalást, aztán lekörmölök egy szép részletes beszámolót, csatolom a szerződés lezáró doksikat, meg a levonásról és a visszautalásról szóló banki bizonylatokat, és megy a csomag szépen a PSZÁF-nak.

    Abból sem lesz semmi, de legalább tudjanak róla.

    Még gondolkodom, hogy a Homárnak is beküldöm a dolgot.

    Hobe: Nekem jó, ezt egy szaros bank nem fogja elrontani. :-))

  4. Dago Says:

    Marcikam same shit. Lombard autohitel. Annyi kulonbseggel, hogy en juliusban fizettem ki a kocsim, elfelejtettem kulon kiloni a csop. besz. megb.-t es ugy tunik nem volt rajta pont akkor penz amikor le akartak emelni, ugyhogy oktoberig nem tunt fel, hogy a megbizas meg aktiv. Ezutan a mar azota nagy nehezen eladott auto egyik torlesztoreszlete hopp eltunt a szamlarol. Lombardek siman benyeltek. Ha nem hivom oket, sosem jon vissza a penz magatol.

    A telebankba nem tudtam belepni, mert mar nem volt elo szerzodesem. En odaig is alig jutott el, hogy az ugyintezo ribanccal beszeljek. Ezutan pontosan az tortent, amut irtal. Szorol szora. 1.5 honap hivogatas. “Nyugodtan tegyen panaszt” jellegu lekezeles.
    A legatlatszobb Teleki teri hazugsagok. Gondoltam, egy ekkora ceg csak nem sikkasztja el a lovet. Nem is tette. PRban nalam kisse
    megroggyantak.

  5. vattafák Says:

    és miért gondolod, hogy “abból sem lesz semmi”?

  6. [sy] Says:

    mindenképpen küldd el a pszáf-nek a cuccot, még akkor is, ha nyilván semmi értelme: az, amit a bankok hosszú évek óta megtesznek itt, javarészt a pszáf sara.

  7. Feri Says:

    Csak hogy ne számíts semmi jóra: egyszer küldtem ilyen levelet a PSZÁF-nek, azt válaszolták hogy konkrét ügyben nem “ítélkeznek”, aztán nem lett belőle semmi.
    Csak úgy mondom…

    A 1 hónap lenyúlás jogosságának viszont utánanéztél? Mert az nagyon gáznak tűnik.

  8. [sy] Says:

    Feri, az a baj, hogy ha a Marci által aláírt szerződésben benne van, akkor jogos. az undorító része nem is ez, hanem hogy a bankok között nincsen normális verseny, tehát nem tudom azt mondani, hogy ha hitelt akarok fölvenni, akkor elmegyek egy olyan bankhoz, ami normálisabb feltételekkel ad hitelt (és itt nem is csak a kedvezőbb thm-re gondolok elsősorban, hanem a különböző féreg szivatásaikra, az olyanokra, amiket a marci is említ), mert mindegyik megcsinálja (mert megcsinálhatja) veled ugyanezt. és ez a pszáf sara.

  9. Marci Says:

    Dago: olyasmire volna itt szükség, mint Amerikában a class action per. Össze kéne gyűjteni 30-40 ilyen embert mint mi, és közösen perelni, nem azért, hogy fizessék vissza, amivel megloptak, hanem hogy törvényileg tiltsák az ilyen gyakorlatot. A te eseted még durvább, mert azt jelzi, hogy ha te nem tiltod le kézi vezérléssel a csoportos beszedést, ők addig lopnak, ameddig tudnak. Én aszittem a lopás csak az élősködésre korlátozódik a bankoknál, de kurvára nem. Ez azért bosszantó, mert ez már tényleg nettó zsebmetszés.

  10. [sy] Says:

    http://hitelkarosultak.blog.hu/

  11. Marci Says:

    Aháá! Zsír. El is küldtem nekik a linket, hátha kiteszik. :-) Köszi.

  12. hitelkarosultak Says:

    Ki fogják tenni. :)
    Majd te is megkapod, hogy “a hitelt vissza kell fizetni” vagy “el kellett volna olvasni az apró betűs részt”.
    Sajnos bármit megtehetnek ezek a mocskok, mert amíg mi magyarok csak egymás ellen tudunk acsarkodni, addig ők szabadon garázdálkodhatnak.
    Na de mindegy, én nem adom fel. :)

  13. [sy] Says:

    hitelkarosultak, azzal nincs is semmi baj. a hitelt tényleg vissza kell fizetni, és az apró betűs részt el kell olvasni. a baj nem itt van, hanem hogy jelenleg nekem, mint fogyasztónak, nincsen lehetőségem arra, hogy olyan helyen vegyem föl a hitelt, ahol ezeket a féreg húzásokat nem játsszák el, mert mindegyik banknál ugyanazt kapom. mert a törvényi szabályozás ezt lehetővé teszi, az a szervezet, aminek a kontroll lenne a feladata, nem tesz semmit. hogy azokat az undorító húzásokat, amiket nálad is lehet olvasni, megcsinálhatják a bankok mert a törvény ezt engedélyezi.

  14. hitelkarosultak Says:

    Pontosan, sy. Ezért csinálom a blogot is, ha elég sokan és hangosan kiabálunk, talán meghallják odafent.

  15. Gábor Says:

    A bankok tisztán arra hajtanak, hogy úgysem fogod végigvinni, úgysem csinálsz belôle próbapert, úgysem lesz annyi idôd, úgysem lesz annyi pénzed (mint nekik), hogy finanszírozd az igazad, és úgysem értheted az apróbetûs “inkorrekciós” részt.
    Egyszer kellene csak valakinek végigcsinálnia. De annak ôrültnek, kôgazdagnak és valami oly’ szerencsésnek kell lennie, hogy más gondja sincs, erre tud teljesen ráfeküdni.
    Egyébként Marci, majd meglátod, csak évek kérdése és ilyen ügybôl már lesz annyi a hátizsákban, hogy már csak annyi szabadságod marad, hogy választhatsz: infarktus, agyvérzés, vagy valami lassúbb és durvább.
    Vagy elmégy szemétnek a pult túloldalára.

  16. tjp Says:

    magyarul ugy mondjak: pertarsasag!
    http://hu.wikipedia.org/wiki/Pertársaság

  17. Marci Says:

    Ez a pertársaság jó. Most hogy tudjuk az állat nevét, életre is lehetne hívni. Az persze igaz, hogy rengeteg értékes idő, amiből nekem már ennyi sem lett volna feltétlenül…

    Ha nem tudnám, hogy könnyen átpolitizálodik, lehetne mikro-mozgalmat szervezni rá. Médiával, egy-két NGO-val. De át fog. A téma túlságosan szexi.

  18. Dago Says:

    Egy baratom a GVHnal meselte, hogy az OTPvel volt egy ilyen eset, amikor a bank egyoldaluan modositott valami nagy geciseget, es par karosult panaszt tett. A versenyhivatal is azt mondta, hogy csak akkor tudnak lepni valamit az ugyben, ha tobb panaszos is osszegyulik. Ossze is gyult es a kozos pertol meg a GVHtol az OTP visszavonta a valtoztatast es kifizette a karosultakat.

    Meg tudom kerdezni a reszleteket ha valakit erdekel.

  19. Marci Says:

    Neh, hagyjuk. Igazából, asszem, én is hibáztam. Nem voltam kellően gyanakvó. Azonnal le kellett volna tiltanom a csoportos beszedést a bankomnál, amint vége a szerződésnek. Amit meg is tettem, ma.

    Miért ma? Mert ma az Allianz biztosító megtette velem ugyanazt, int a Budapest Bank. Levonták a biztosítási díjat, miután december 2-án (!!!) szóltam nekik, hogy lesznek szívesek törölni a szerződést. Csak ők elszórták a papírjaimat, és nem törölték. És a biztonság kedvéért akkor megloptak, ha már.

    Őket is letiltottam, náluk is panaszkodtam, de őket bemószerolni már nem fogom. Az már tényleg az én hibám volt, hogy megelégedtem egy kérvény beküldésével, és azt hittem, akkor meg is teszik, amire kérem őket. Naiv ügyfél, szopj.

  20. hitelkarosultak Says:

    Felraktam a sztoridat, és most pont kint van az Index főoldalán, szóval lesz egy pár komment. :)

    http://hitelkarosultak.blog.hu/2010/01/13/megfizethetetlen_a_budapest_bank_autohitele

  21. Marci Says:

    Zsír. Döbbenet amiket a kommentelők mondanak. (Amúgy azért fizettem vissza a hitelt mert eladtam a kocsit, mert nem kellett a kocsi, mert inkább biciklizek. Nem azért mert hirtelen rám szakadt az OTP. Vagy bármelyik másik bank. :-)))

  22. hitelkarosultak Says:

    Hááát, túl sok komment nem jött, legutóbb valami 150 volt.
    Ja írták, hogy nem is vagy jó ügyfél, mert visszafizetted a hitelt, meg ezek szerint nem is volt rá igazán szükséged… ott én is ledobtam az ékszíjat. :)

  23. brobee Says:

    Biztosításom csekkes, autóhitelem pedig havi utalgatásos módszerrel megy.. Nem csop.beszedés, hanem én utalgatom minden hónapban. Egyszer a Vodafone szivatott meg hasonló csop. beszedés miatt, azóta nem írok alá olyan papírt, melynek lényege: igen, szeretném, ha meglopnátok :)

  24. Ghost Writer Says:

    Emlékeztek a BP bank “Mézesmadzag-ajánlattól mentes bankfiók” plakátjaira?

    3 millióra büntette a PSZÁF a Budapest Bankot
    2010.02.19 16:18

    3 millió forintos bírság megfizetésére kötelezte a Budapest Bank Nyrt.-t a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ma megjelent, december 15-ei keltezésű határozatában, és felszólította, hogy a befektetési szolgáltatási tevékenysége során a hatályos jogszabályok szerint járjon el.

    A felügyelet a határozat tanulsága szerint úgy vélte, a bank a befektetési szolgáltatások nyújtásakor nem minden esetben a jogszabályokban foglalt tájékozódási és ügyféltájékoztatási kötelezettségének megfelelően járt el, valamint nem tett meg mindent azért, hogy az alkalmassági és megfelelési tesztekben megadott ellentmondó vagy nyilvánvalóan hibás adatokat kiszűrje.

    http://www.portfolio.hu/cikkek.tdp?h=7&k=2&i=128911

  25. Erasmus Says:

    Jó Napot!
    Mi lett a “Jobbik jó!” címmű cikkel?
    Kényszer? Fenyegetés? Vagy mégse jó?
    Köszönöm a tájékoztatást előre is.
    Yes we can.

  26. Marci Says:

    Kitöröltem. Legfőképpen, mert régebben megfogadtam: nem akarok ezen a blogon politizálni, soha nem is igen akartam, de most komolyan megszegtem ezt a szabályt. Keresem a helyem az itthoni létben, blogilag, és nem akarom a politizáló blogok között találni magam.

  27. Erasmus Says:

    Köszönöm a választ. Teljesen megértem, sőt: egyet is értek.

  28. Erasmus Says:

    Köszönöm a választ. Teljesen megértem. (Sőt: egyet is értek.)

  29. Cali4NIA Says:

    En azt remeltem Marci rajott,hogy teves dolgokat irt.(maskor is volt politikai tema es soha nem zavarta)
    Enyhen szolva is le voltam antiszemitazva. Egyszeruen azert mert megkerdeztem kit zavar az ha valaki meri vallalni Magyaroszagon azt hogy Magyar.Nem mintha nyugtalnul halnek miatta ,csak egyszeruen nem volt igaz amit irt.
    A masik: nem azt irtam ,hogy tajekozatlan vagyok a MO-i politikat illeton,(Mindnet elovasok amit leirnak es ami lathato hallhato az internetes tv-k es radiokba. plusz eloben nezem Duna tv-t.)hanem azt ,hogy nem ott elek es ezert valoban nem jut el hozzam annyi info.
    Az hogy Marci volt par jobbikos gyulesen meg nem felttelenul azt jelnti, hogy ok nacik,homofobok, stb.Ez utobbi miatt lettem leantiszemitazva ,igaz egy szoval nem iratn hogy szimpatizalnek a jobbikal .Egyszerun azonositva lettm veluk es termeszetsen antiszemitazva.
    A nyomatek kedveret kaptunk egy szep horogkeresztes tetovalt feju valkirol egy fotot. Jo lenne egy kicist utannanezni a horogkereszt eredetenek illteve jelentesnek,mielott dobalozunk a fotokkal.
    Csak be kell gepelni a youtube keresojebe: The hindu origin of the swastika

    http://www.youtube.com/watch?v=4_U4SlfmQNg

    rogton kiderul hogy jeruzsalemi zsinagogak kovieben is belevestek ugyan.

    (mi van ha a foton szerepelt horogkeresztes feju valaki, zsido es a jeruzsalemi templom ihlette a tetovalasra)

    vagy :Swastika true meaning , szinten youtube :

    http://www.youtube.com/watch?v=NkrtLl6rh3I

    de be is fejezem hiszen annkidejen azt irtam a temat lezartam .
    Megszegtem fogadlmamat epp az antiszemitazas miatt.
    Ha mar itt tartunk ajanlok egy kis csemeget.
    Kihangsulyozom nem en mondom hanem DAVID COLE:

    youtube: Cole in Auschwitz

    http://www.youtube.com/watch?v=iXKHw0EZrqM

    Szebb jovot csak az ironia kedveert.

  30. Vega Says:

    Meg az iden lesz folytatas?

  31. KoBold72 Says:

    Marci, igazán írhatnál már valamit, elepedek.

    Nem kell belpolitika, jó lesz bármi: pár sor Margithídon biciklizésről, vagy a cserebogarak sajnálatos belvárosi megritkulásáról.

  32. rás Says:

    Ha jól értelmezem, nem a Margit hídról, hanem a Golden Gate-ről kapunk biciklis beszámolót. Milyen igazad van!

  33. vattafák Says:

    lehet-é tudni, mire a változás? jobbik post repül

  34. brobee Says:

    Én is hiányolom az új postokat… Egyébként lehet Magyarország teszi… Haverok, bulik, melo látástól vakulásig… Bízom benne, hogy megint aktív leszel Marci!

  35. saraxxa Says:

    Nahat, hogy egy evig ugyanaz a tema, Nem vagy mostanaban termekeny iro Marton:/?Semmi se tortenik:)))

Leave a Reply